in

Tavaszi Kupa táncverseny

A Szarvasi Táncsport Egyesület szervezésében április 20-án került megrendezésre az idei klubközi táncverseny, melynek a Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola tornaterme adott otthont. A versenyen számos táncklub versenyzői vettek részt, szám szerint 137 pár, akik nemcsak a megyéből érkeztek, hanem az egész ország területéről, mint például Pécsről, Miskolcról, Debrecenből, Budapestről, Szegedről.

A rendszeres olvasók felfigyelhettek arra, hogy a Szarvasi Táncsport Egyesület versenyzői egyre sűrűbben és egyre szebb eredményekkel szerepelnek az újság hasábjain. Nemrég hírt adtunk arról, hogy az elmúlt fél évben milyen versenyekről milyen eredményekkel térhettek haza a párok, most pedig már a hétvégén megrendezett szarvasi táncverseny sikereiről számolhatunk be.

Szombat délután: készülődés. Parketta letakarása, asztalok és székek pakolása, a díszlet felrakása, büfé előkészítése, protokoll helyiség elrendezése, még egy utolsó parkett próba a versenyzőknek.

Vasárnap: kora reggel az utolsó simítások véghezvitele, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen. Lassan mindenki elfoglalja a helyét, ki a büfében, ki a protokoll helyiségben, ki a nevezésnél, a jegyzőkönyvvezetésnél s ki a bejáratnál. Mindenki tudja mi a dolga, s jöhetnek a táncosok.

A 10 órakor kezdődő rendezvényen meghívott vendég volt Babák Mihály városunk polgármestere, Földesi Zoltán országgyűlési képviselő, Csonki Attiláné az egyesület korábbi elnöke, Házi Klári a TESCO Zrt. kereskedelmi igazgatója, Sonkoly Tamás Ifjúsági Alpolgármester. A versenyt Fodor Mariann és Gyurkó László, az egyesület standard tanára, vezényelték le. A táncosok értékeléséről öt pontozóbíró, a verseny tisztaságáról pedig egy döntnök gondoskodott. A napot a hobbi versenyzők nyitották, majd a junior, az ifjúsági és a felnőtt kategóriák táncosai léphettek parkettre. Voltak olyan kategóriák, melyben a versenyzők két-három körben táncoltak, voltak viszont olyanok is, ahol csak előtáncot és döntőt kellett táncolniuk. Hosszú volt a nap, viszont annál eredményesebb:

Hobbi kategóriában a versenyzők mindannyian megszerezték azt a minősítést, melyben indultak, tehát a bronzot, az ezüstöt vagy az aranyat. Hobbi versenyzők: Csatai PálZana Zsófia, Skorka BenceIvanics Alexandra, Lestyan SzabolcsVeszter Dóra, Balázs GergőKondacs Renáta, Závoda MárkKároly Bettina.

Junior I. D. latin kategóriában egy versenypáros indult, Skorka DánielNagy Eszter Edina, akik a középmezőnyben végeztek, Esztinek és Daninak ez volt az első versenye ebben a korcsoportban.

Junior II. D.: Csatai Bálint és Kinyik Flóra standard táncokból a dobogó harmadik fokára állhattak, míg ugyanitt Mag Zsombor és Varga Viktória a dobogó második fokát foglalhatták el. Latin táncokban Zsombor és Viki a 4 helyet szerezte meg, míg Bálint és Flóra ismét a dobogó harmadik helyét foglalhatták el.

Junior II. C.: standard táncokból Tóth Dávid és Melis Bettina 4., míg latin táncokból a 6. helyet szerezték meg az igen erős mezőnyben.

Felnőtt kategóriában két páros indult, latin táncokból Kinyit BálintZsapka Andrea a 6. helyen, míg Seres GáborMakan Zsuzsanna a 4. helyen végzett. Standardből pedig Gábor és Zsuzsi felállhattak a dobogó harmadik fokára.

Elmondhatjuk, hogy sikeresen zárult a szarvasi táncverseny, hisz a párok nagyon szép eredményekkel büszkélkedhetnek, melyben nagy szerepet játszott a sok gyakorlás valamint a felkészítő tanárok kitartó munkája. A táncosokat ismerve azonban nem lesz olyan páros, aki most azt mondja, hogy „én mindent megtettem, és leeresztek egy kicsit”. Biztos vagyok abban, hogy ezek a helyezések még több energiát adtak nekik, és ezentúl még keményebben fognak edzeni annak érdekében, hogy még jobban szerepelhessenek a versenyeken, és sok ideig büszkék lehessenek rájuk a szarvasiak.

A versenyben való előkészületekért és a verseny lebonyolításáért köszönet jár a szülőknek, akik odaadó, önzetlen és kitartó munkájukkal segítettek, valamint köszönet jár a támogatóknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény.

Támogatók: TESCO, Garden Shears Bt., Cipó Bt., Loreal Magyarország Kft., Corner Pub, Ahoy Bt autósbolt, Zsapír Bt., Szirén Zrt., Future Sun – szolárium stúdió, Gyermek Kuckó, Szarvasi Gyermekélelmezési Kht., Földesi Zoltán, Paletta Üzletház, Balázs Kerékpár Szaküzlet, Melis György egyéni vállalkozó, Rágyi és Társa Bt., Ticketservice Bt., Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet, Szarvas és Vidéke Hetilap, Ronyai és Társa BT, valamint akik a helyszínt biztosították Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnázium.

Vélemény, hozzászólás?

HÉBÉ Szépészeti Műhely

Újabb tiltakozási akció a szárnyvonalakért