Robotkézre gyűjt a szarvasi főiskolás

Az idegpályák által irányított bionikus kéz Kiss Tamás minden reménye. A robbanásban megsérült szarvasi főiskolásnak két-három hete van rá, hogy előteremtse a korszerű művégtag megvásárlásához a több millió forintot.

Felrobbant egy kovás puska a tatai török kori fesztiválon, ahol egy hagyományőrző csoport várostromot mutatott be — az interneten ennyit olvastunk a Kiss Tamás számára sorsfordító napról. Éppen a harmadik ostromba kezdtek, Tamás betöltötte a Hajdú puskát, ám az nem sült el. Újra beporozta, és a szikra ekkor a kétdecis beporzótartályt is begyújtotta.
 

{denvideo kisstamas.flv 320 240}

- A művelet nem veszélytelen, ezért a bajtársaktól és a közönségtől félrehúzódva végeztem el - magyarázta a Tessedik-főiskola szarvasi karán környezetgazdálkodási szakon tanuló galgamácsai fiatalember. Három héttel az eset után is csak arra tud gondolni, hogy legalább másban nem esett kár. A robbanásban egyedül ő sérült meg, bal keze és az arca megégett, a jobb kezét pedig csuklóból amputálni kellett.

- Két technikusi oklevél megszerzése után felvételiztem a főiskolára, ahol a jó eredményemre tekintettel államilag támogatott helyen, nappali tagozaton tanulhatok. A tanulás mellett tizennyolc éves korom óta kétkezi munkát végzek, hogy édesanyám válláról minél több terhet levegyek. Diákszövetkezeteken keresztül hol vendéglátásban, hol építőiparban dolgoztam, de vállaltam költöztetést és raktári munkát is. Ezért is keserített el annyira, hogy elvesztettem a domináns jobb kezem.

– Édesanyámat, aki elvált, s egyetlen gyereke vagyok, a történtek nagyon megviselték. Beláttam, az ő érdekében is erősnek kell lennem - mondta Tamás, akinek meg se fordult a fejében, hogy nyolc év után hátat fordítson a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesületnek. 

- A hagyományőrségnek nyolc éve vagyok tagja, ám a történelem és fegyverek iránti érdeklődésem sokkal régebbi. Korábban a honfoglalás időszaka foglalkoztatott, csak később fordultam a török hódoltság kora felé. Puskával ezután aligha bánhatok, de ez egy életforma, s ezután is közéjük tartozom - mondta Kiss Tamás, aki az egyesületi barátaitól rengeteg bátorítást kap.

És biztatják az orvosok is, akik a létező legkorszerűbb protézisre hívták fel a figyelmét. A bionikus kéz az alkar izmaiból érkező elektronikus jeleket fogja fel. Minden egyes ujjnak külön motorja van, ezáltal az ujjak differenciáltan mozgathatók. A műkéz érzékenyen reagál a nyomásértékekre, ezáltal az ember finom műveletekre is képes. Viselői a könnyen deformálódó tárgyakhoz is hozzányúlhatnak anélkül, hogy kárt tennének abban. Megfoghatnak egy műanyag poharat, CD-lemezt, vagy belehelyezhetik a kulcsot a zárba.  

A seb szépen gyógyul és a tornának hála Tamás karizmai is olyan állapotban vannak, hogy a műtét 2-3 hét múlva elvégezhető. Ám az orvosok arra is figyelmeztettek, ettől kezdve, ahogy telik az idő, úgy romlanak az esélyek. A robotkéz ára több mint 7 millió forint, s ehhez a legkedvezőbb tb-támogatás mellett is 3-4 millió forintot a betegnek kell állni.
 

A gyűjtés szervezésében a főiskola hallgatói önkormányzata és a hagyományőrség tagjai segítenek. Az adományokat a magánszemélyek a közlemény rovatban nevük és címük feltüntetésével a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület OTP Bank Nyrt. 11703006-20075990 REHAB adomány alszámla számára (adóalap-csökkentés igénybevételére jogosító igazolást nem adhatnak), a cégek a Magyar Cserkészkürt Alapítvány OTP Bank Nyrt. 11705008-20492027 számlaszámára fizethetik. A szelvényre írják rá, Kiss Tamás gyógyítására.

Eddig a Beol cikke.

Forrás: http://www.beol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=152959

Időközben a Magyar Gárda a következő közleményt tette közzé az esettel kapcsolatosan:

“A Magyar Gárda Mozgalom felhívja a Kiss Tamásnak adakozni szándékozók figyelmét, hogy a Magyar Gárda Mozgalom hivatalosan is az ügy mellé állt, és hamarosan a napokban támogatói csekkek is érkeznek amit Szarvason a Magyar Gárda Irodában át lehet venni. Budapesten segélykoncert szervezése is folyik.

Tóth Zoltán Békés megyei Kapitány”