Sétálóutca – lenni, vagy nem lenni?

Ma délután megbeszélést tartunk szokásos Művelődésház-beli termünkben. Az egyik legfontosabb témánk lesz a sétálóutca kialakításának kérdése. 
Eddigi, e tárgyban rendezett fórumokon a Kossuth utcai bolt tulajdonosok, kereskedők véleménye volt dominálóbb, akik a sétálóutca ellen fejtették ki véleményüket. Röviden megfogalmazva: forgalmuk csökkenéséhez vezetne, ha sétálóutcává alakulna át a jelenlegi bevásárlóutca, a Kossuth utca.

Nézzük a dolgot másik megközelítésből is!
Az utca üzleteiben speciális árucikkeket árusítanak, tehát nem napi tömegáru beszerzése miatt járnak oda a vásárlók. Az utcán áthajtó, legtöbbször rohanó autósok kevés kivételtől eltekintve – nem vásárolnak, csak útjukat  rövidítik le az utcán áthajtva.
Ellenben, ha az utcán sétálva, néha megpihenve a telepítendő lombos fák alatt, a kirakatokat nézegetve hatna  a látvány ereje a kellemes környezetben sokkal inkább betérne a vásárló az üzletbe. Minden fejlettnek minősíthető városban létesítettek sétálóutcát, ez a terület vonzza az idősebbeket és  fiatalokat is, így a vásárlókat is.
A parkolás megoldására pedig lehetőség van a Vasút utcán ahonnan kevesebb, mint egy pec alatt megközelíthetőek a Kossuth utcai  üzletek. Ezt a lehetőséget a nemrégen elkészült szép keresztutca, és a piac melletti -egyelőre időleges, -később kiépítésre kerülő utca biztosítja. A tervek ismeretében állíthatjuk, hogy a tervezők gondoltak a belváros rekonstrukciójának tervezésekor a parkolók iránti fokozódó igényre, ezt megfelelően  csoportosítva, elosztva meg fogják építeni.
Kérjük Kedves Érdeklődő Olvasó, gondolja végig érvelésünket! 
A  megtett séta nem érné meg a hangulatos, vásárlás közbeni találkozásra, beszélgetésre kellemes környezetet biztosító sétáló utca megszületését?
 
Döntése után kérjük szavazzon a sétáló utca mellett igennel, vagy nemmel.
Véleményére, ötleteire is kiváncsiak volnánk, írja meg azt is!
 
Üdvözölettel a Városszépítők