in

Jizkor

Emlékezz!

A Partizán utcai Zsidó Temetőben Holocaust-megemlékezés tartottak a szarvasi zsidó közösség tagjai. Az eseményen Verő Tamás rabbi mondott beszédet. Beszélt a gyászidőszakról, ami 64 éve tart, nincs benne szünet, nincs benne megszakítás, esetleg könnyebben elviselhető napok, hónapok. A szarvasi deportálások kapcsán elmondta, hogy 1944. május 6-án rendelték a gettó felállítását, és már május közepén egy Rákóczi utcai épületbe zsúfolták a környékbeli zsidókat, ahonnan két hét múlva el is szállították őket. 

Elmondta még, hogy 1941-ben 636 zsidó vallású élt Szarvason, az akkori lakosság 2,7%-a, 1944-ben 54 kisdiák járt ortodox zsidó, és 24 nem zsidó iskolába. Ők mind felszálltak a vagonokba, melyek a haláltáborok valamelyikébe vitte őket. Rájuk és a többi 600.000 sorstársukra emlékeztek ma a még élő és vallásukat tartó zsidó emberek. A rabbi után Nobik Erzsébet mondott rövid beszédet, melyben régi, zsidó szomszédaihoz fűződő emlékeit idézte fel. A Szarvasi Zsidó Örökségért Alapítvány nevében Réti László kérte a résztvevőket, hogy helyezzék el emlékezőköveiket a Szarvasi Siratófalnál.

 

Vélemény, hozzászólás?

Civil parádé

Látványos Lovas Nap