in

Mint hal a vízben

Nagy Márta 33 1/3 mellen

Nagy Márta 33 1/3 mellenIsmét megrendezésre került a tiszaföldvári évadzáró úszóverseny, mely egy 33 1/3 méteres nyitott medencében zajlik évről-évre. Idén 10 egyesület 130 versenyzője nevezett. A versenyt egyrajtos szisztémában rendezték, a végső sorrend az időeredmények összevetése után alakult ki. A szarvasiak legeredményesebb sprintere Nagy Márta volt, aki mindhárom számát nyerte, ami azért kiváló eredmény, hogy nagynevű egyesületek versenyzőit utasította maga mögé, ezek mellé beszedett még egy bronzot a leány gyorsváltóban is. Bronz érmet szerzett Nagy Vera (2 számban), Gubuc Gábor (2 számban), Molnár Gergő, a fiú mellváltó (Balatoni László, Juhász Áron, Nagy Márton, Babák Botond), a leány gyorsváltó (Szín Réka, Olasz Éva, Nagy Márta, Nagy Noémi) és a fiú vegyesváltó (Babák Botond, Molnár Gergő, Tinka Norbi, Babák Bence). Összességében az elért eredményünk jónak mondható, figyelembe véve azt, hogy a heti 3×1 órai edzés inkább szabadidős sportnak számít, és még így is el-el tudtunk csípni dobogós helyeket a heti 5-6-szor 2 órát nyomó „profik” között.

Vélemény, hozzászólás?

Gólnélküli 1:1

Esti séta a játszótérnél