in

Fülharmónia

filharmonia

filharmoniaMásodik alkalommal koncertezett Szarvason, az Evangélikus Ótemplomban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A legmagasabban fekvő magyar településről érkezett 140 tagú kar 2008-as téli turnéjának egyik állomása városunkban volt. Mint azt a gyerekek elmondták, náluk ilyenkor már sokkal hidegebb van, ennek ellenére nem lehet kellemes hideg templomokban zenélni vékony székelyruhájukban. Mivel sem a művelődési házak, sem a templomok nincsenek felkészülve ilyen nagyszámú fellépő egyidejű fellépésére, komplett „technikát” hoztak magukkal, és építették fel a színpadot, ami első pillantásra nem tűnt túl meggyőzőnek, de a lányok nagyon otthonosan mozogtak a székekkel és faékekkel alátámasztott deszkákon. Lehet, hogy a filharmónia után egyenes út vezet valamelyik akrobatacsoportba? Akkor is szívesen fogjuk őket látni.

 

 

Népszerűségükre jellemző, hogy az Ótemplom földszintje majdnem megtelt, de jutottak nézők az első és második emeleti karzatokra is. A koncert végén szűnni nem akaró taps kísérte le a zenészeket és az énekeseket, de sajnos ez nem volt arányban az adománygyűjtő ládikában összegyűlt szerény összeggel. Akiknek esetleg elkerülte a figyelmét a kijáratnál elhelyezett doboz, az pótolhatja az alapítvány honlapján elérhető számlaszámon.

Vélemény, hozzászólás?

oregdiakok2

Ritka vendég az „Öregdiákoknál”

bocisimagato

Ég a negyedik gyertya, jöhet a karácsony