in

Csillagok, csillagok…

csillagasz

csillagaszMiután gyerekkorában a fiúk egyik fele csillagász, majd űrhajós, a másik fele tűzoltó akar lenni, így nagy sikerre számíthat a 2009-re meghirdetett Csillagászat nemzetközi éve. Akik az első félhez tartozunk, és még él bennünk a kíváncsiság, hogy szeretnénk látni azt, amit eddig csak képeken és tévében nézhettünk, illetve könyvekben olvashattunk, ott voltunk az évad megnyitóján. A főszervező, Szklenár Tamás mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a lyukat befoltozzuk, és gazdagabbak legyünk ezzel az élménnyel, ám az idő nem kedvezett a megfigyeléshez, pedig távcsövekben nem volt hiány, de így csak a moziplakátokat tudtuk makró módban megnézni.

Vezetésével látványos és ötletes árnyjátékkal személyesítették meg Galileo Galileit a Benka Gyula Általános Iskola diákjai. Meglepetés, de a szarvasiak mindenre kiterjedő érdektelensége mintha egy napra felfüggesztésre került volna, mert szokatlanul sokan voltak kíváncsiak az eseményre. Az évad megnyitóján megtudtuk, hogy megalakult Szarvason egy amatőr csillagászokból álló egyesület, aminek a segítségével több érdekes program lesz az év folyamán, ahol a résztvevők csillagászkodhatnak. Ennek az első rendezvénye lesz a most szombaton 17 órakor kezdődő megfigyelés. Az érdeklődők a Művelődési Központban gyülekeznek, és együtt mennek ki a komphoz, ahol kevésbé fényszennyezett az éjszakai égbolt, és onnan próbálják majd megpillantani a szomszédos bolygókat, csillagrendszereket.

Vélemény, hozzászólás?

duzzaszto

Körös-körül a Körös körül

csikyobama

Obama Szarvason