Magyar sikerek Hollandiában

Borzi Balázs és Melis Erik

Borzi Balázs és Melis ErikTöbb mint húsz karatéka látogatott Hollandiába egy verseny erejéig az elmúlt hétvégén. Az SKI Magyarországi Szövetségének válogatott csapatában négy szarvasi versenyző kapott helyet, Borzi Balázs, Laurinecz Zsolt, Lovász Gergely és Melis Erik személyében. A csapatvezető Lovász György volt, aki a szarvasi klub és egyben az SKI Szövetség elnöke is, ő ezen a versenyen mint bíró  segédkezett. A meghívást a versenyre még az elmúlt évben kapta az SKI Magyarországi Szövetsége, amikor sensei Biagio Ridolfo meghívására közös edzőtábort tartott a két SKI szövetség vezetője Hertogenboschban. Ezzel a versennyel és az előző napon megtartott edzőtáborral ünnepelte a hollandiai SKI Szövetség, alapításának 20 éves évfordulóját.

 

A bajnokságon a hazaiak mellett angol, dán, belga, szlovén, olasz, ír, görög és magyar csapatok indultak, összességében több mint 250 résztvevővel.

 

A verseny a legifjabb korosztályok formagyakorlat bemutatóival kezdődött és mindjárt magyar sikereket is hozott, Szili Dominik az érdi egyesület versenyzője az első helyen zárta a versenyszámot. A következő kategóriában egy bronzérem jutott a magyaroknak a szintén érdi Bagdi Ákos révén.

 

Ezután a küzdelem versenyszámok következtek, ahol a szarvasi versenyzők remekeltek. Először Borzi Balázs lépett tatamira és három nyertes mérkőzés után már a döntőben szurkolhattunk neki. Itt nagyon szoros küzdelemben de vereséget szenvedett belga ellenfelétől és így a második helyet szerezte meg. A következőkben Melis Erikért izgulhattunk aki az első két mérkőzését fölényesen nyerte meg. A következő mérkőzését sajnos 3:2 arányban elvesztette, így nem került a döntőbe. A bronz éremért folyó mérkőzést viszont magabiztosan nyerte 3:1 arányban holland ellenfelével szemben. Három korcsoporttal feljebb Laurinecz Zsolt és Lovász Gergely képviselte a magyar csapatot. Laurinecz Zsolt szokásos nyugodt stílusában küzdött, bár ez volt élete első nemzetközi versenye, végül szoros küzdelemben 2:1 arányban vereséget szenvedett. Lovász Gergely sikerrel vette az első fordulót, majd a második fordulóban nem boldogult angol ellenfelével, a döntetlen után a hosszabbításban sem változott az eredmény. Ekkor a szabályok szerint új mérkőzés következett, amely szintén 0:0-val zárult, az ezt követő bírói döntés pedig 4:1 arányban az angol versenyzőnek kedvezett. A szarvasi versenyzők felkészítésében Lovász György, Ruzsinszki György és Lipták Tibor vett részt.

 

Ez a bajnokság volt az egyik legfontosabb előkészületi verseny a nyáron Görögországban megrendezendő X. SKI Világbajnokság előtt. A szarvasi karatékák eddigi eredményeik alapján biztosnak tudhatják helyüket a válogatottban.

 

A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület működésének támogatói: Szarvas Város Önkormányzata, a Szarvasi Mozzarella Kft, és a Worktrans Kft.

karate090414_2