86 éve hunyt el Benka Gyula

Benkaszobor090430

Benkaszobor090430Benka Gyula (1838-1923)

86 éve, 1923. április 30-án hunyt el a szarvasi főgimnázium tanára, igazgatója Benka Gyula. Személyét már oly sokan méltatták, ezért most egy kevésbé ismert, de talán ma is nagyon aktuális versével emlékezzünk rá.

 

Benka Gyula: Végszó

 

Hogyha majd megkondul az utolsó óra
S szenteltvíz gyanánt könny hull a koporsómra,
Ne gyászoljon senki, ne búsuljon értem,
Már eleget éltem. Végcélomhoz értem.

 

Átéltem a rémes nemzetirtó harcot,
Mely millió magyart vértengerbe hajtott.
Láttam söpredéket bosszú vágytól égve,
Rabolt, gyilkolt; bűne vádként szállt az égbe.

 

Hallottam kesergő özvegyek sírását,
Rongyos, éhes árvák kínos jajgatását,
Hallék győzelmével dicsekvő oly ellent,
Ki fegyveres kézzel vert le fegyvertelent.

 

Láttam árdrágítót, szállítót, lázítót,
Nyomukon gyűlölet s bosszú átkozódott,
Láttam hetykélkedő rosszlelkű gavallért,
Judáspénzt csörgetett hazaárulásért.

 

Ily aljasságoktól beteg ez a nemzet,
Bajon ma egy könnyen senki se segíthet,
De okos belátás s józan önfegyelem,
Meggyógyít még téged én beteg nemzetem!

 

De ezt be sem várom, sietős az utam,
Túlvilág határán várnak reám nyolcan,
Kedves gyermekeim; áldott feleségem
Integet, hívogat, mint hajdanta régen.

 

Megyek már. Barátaim ne tartoztassatok,
Keskeny ajtó a sír, azon oda jutok,
De ha hazám felől jó hír száll szél szárnyán
S dicsősége ragyog, mint fényes szivárvány:

Akkor tán a sírban is megdobban a szívem,
Mert én a hazámat igazán szerettem,
S örökké szeretem!

 

Bár csak úgy szeretné mind az, aki magyar,
S akit e föld ápol, fölnevel, eltakar,
Akkor boldog lenne csakhamar a magyar,
Ez a szegény magyar!