in

A gyülekezet az Ótemplomért

Megkezdődött az Evangélikus Ótemplom külső-belső felújítása. A 221 éves Ótemplom Szarvas városának szinte jelképévé vált, de mára sajnos igen rossz állapotba került, hiszen majd 21 éve semmilyen komolyabb állagmegőrzés nem történt rajta. A festés sok helyen megkopott, a csatorna, valamint az elektromos hálózat korszerűsítésre szorul. Ezért határozta el a gyülekezet a templom teljes felújítását, amelynek teljes költségvetése több mint 20 millió forint.

Eddig 14 millió forintot sikerült pályázatokból, önkormányzati támogatásból és egyházi forrásból összegyűjteni. A hiányzó hatmillió forintot a gyülekezeti tagoktól és a jó szándékú polgároktól várják. Ezért kérnek mindenkit, hogy segítse a gyülekezetet, hiszen most minden forint háromszor számít. Eddig is sokan támogatták az Ótemplom felújítását, így a szükséges önerő közel felét már sikerült összegyűjteniük, a hiányzó összegért az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség elnöksége ÁLDOZATI VASÁRNAPOT hirdet az Ótemplom. Az Ünnepi Istentisztelet 2009. szeptember 20-án 10 órakor kezdődik. Igét hirdet: Gáncs Péter a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. A gyülekezet régi gyakorlatának megfelelően kérik, adományaikat névvel és címmel ellátva, borítékba beletéve helyezzék el 2009. szeptember 20-án délelőtt 10 óráig az Ótemplom oltára előtti kisasztalon. Köszönettel veszik az ez előtt vagy után a Lelkészi Hivatalban (Vasút utca 10.) eljuttatott borítékos adományokat is illetve átutalással a 11733058-20024183 elkülönített számlára.

Vélemény, hozzászólás?

Mentsük meg a kék vércsét!

Örüljünk a sikereinknek!