Connect with us

Közérdekű hírek

Csicskatartás – nincs mellébeszélés

Polgármesterünk, Babák Mihály olyan nyíltan, őszintén, és mindenki számára érthetően foglalta össze egy sajtótájékoztatón a csicskatartás ügyében a közelmúltban lezajlott összahatósági intézkedéssorozat keretében történteket, hogy kínos, de legszívesebben csak idéznénk az általa elmondottakat, ill. azt mondanánk, hogy mindenki nézze meg a Körös TV-ben, mert minden mondata érdeklődésre tarthat számot. Legalizálta a csicskatartás fogalmát, mint mondta, takarhat ez tiltott foglalkoztatást, vagy bármilyen bonyolult fogalmat, Szarvason ezt mindenki csicskatartásnak ismeri, így ezt fogja használni. Egy rövidebb, idézetekkel terhelt összefoglalót azért elkövetnénk a témában csakis a newjság hűséges olvasóinak a kedvéért.

{xtypo_quote}Szarvason akarunk élni, nem egy szemétdombon!{/xtypo_quote}
 „Minden hatóságnak az a dolga, hogy kiszolgálja a törvényességet” mondta Polgármesterünk. „Nem most kezdtük ennek a témának a feszegetését”, mondta, de eddig „lepattantunk az Ügyészség, az APEH, a Munkaügyi Felügyelőség” faláról. A helyi szervek, a Rendőrség, a Gyámhatóság és a Családsegítő Szolgálat kevesek voltak egy valamire vezető intézkedéshez. A lakosság körében az elégedetlenség, az ellenszenv és az indulat a tetőfokára hágott, parázslik a hangulat, aminek meg kell akadályozni a tovább szítását, esetleg annak tettlegességé fajulását. Önkormányzati szinten 5-6 éve vállalták fel ennek a problémának a megoldását, elhatározták, hogy nem söpri az szőnyeg alá a problémát, mert akkor szemétdombon fogunk lakni, nem egy élhető városban. Ugyanakkor az ügyben érintettek hivalkodó magatartása felháborította a lakosságot, és az emberek eddig nem láttak konkrét hatósági intézkedéseket. Na, most ennek vége!

Eddig csak „vergődés” volt ebben az ügyben, egészen két évvel ezelőttig, amikor összehívták a hatóságokat, ám több közülük nem jelent meg, vagy jelezte, hogy azért nem jön el, mert ehhez nincs hatásköre. Érdemi segítséget csakis a helyi és a megyei Rendőrségtől kaptak, de ez a többi hatóság támogatása nélkül kevés volt a jelenség megszüntetéséhez. Akkor Domokos László összehívta a kistérség polgármestereit Gyomaendrődön, és mint kiderült, Szarvason kívül két település volt fertőzött a problémával.

{xtypo_quote}„sokan csak a jogaikat ismerik, a kötelességeiket nem”{/xtypo_quote}

A múlt heti razziára Polgármesterünk előtt ismeretlen okból, de maguktól jöttek az APEH-esek, és a munkaügyisek, rendőri biztosítást kértek, ami mellé Hivatal kirendelte melléjük a terepismerettel rendelkező családsegítőket, gyámügyeseket, mezőőröket, így lett komplex a stáb és az intézkedéssorozat. Az adóhatóság látva a médiaérdeklődést kivonult az intézkedők köréből az adótitokra való hivatkozással, amit furcsának tart, hiszen ez egy jelzés lehetett volna a felháborodott lakosság felé, hogy mindenhol érvényt akarnak szerezni az adófizetési kötelezettségnek. Polgármesterünk szerint a „lakosság úgy véli, hogy ne csak a piacon, a zöldségesben, a vendéglősnél, vagy az építőiparban vizsgálódjon az adóhatóság, a munkaügyi felügyelőség, le kell menni mélyebb problémákig, terjedjen ki a lakosság teljes vertikumára”. ”Mindenki adózik, és nehezen viselik az emberek azt, ha valaki nem fizeti be az adóját”, mondta Babák Mihály, majd hozzátette „sokan csak a jogaikat ismerik, a kötelességeiket nem”.

A csicskatartásról elmondta, hogy tudomásuk van olyan szolgáról, aki négy éve nem látta a nyugdíját, irataikat elvették, hogy mozgásképtelen legyen, a nevére hiteleket vettek fel, teljesen ellehetetlenítették a kitörését a csicskasorsból, ugyanakkor lakossági bejelentés alapján tudnak olyan csicskatartóról, aki 10 kártyával vesz fel pénzt a szarvasiak szemeláttára, miközben azok várnak az automatánál a sorukra. A Posta tájékán várják a nyugdíjat, ill. van olyan hely, ahova többször csenget be a postás, mert nem viheti ki a nagy összeget egyszerre.

Polgármesterünk információi szerint a csicskákat szociális otthonokból kiédesgetik magukhoz, adják-veszik őket, fizetőeszköznek használják ezeket a szenvedélybeteg, lecsúszott embereket. Adatai szerint 120 körüli idegen, vélelmezhetően csicska van a városban és környékén. Tartóik szerint szociális funkciót töltenek be, ami „vagy nagyfokú naivitás, vagy nagyfokú körmönfontság. Ez állami, önkormányzati feladat, megvan az ellátórendszer, nincs szükség ilyen jellegű segítségre”, mondta Babák. 12-15 alkalommal volt kimenekítés az szolgasorsban tartott emberek részéről, akik megjelennek a családsegítő szolgálatnál. Egy-egy ilyen „kimenekítés” után többször meg is fenyegették a Szolgálat munkatársait, amire Babák azt mondta, hogy nem hagyja annyiban, a munkájukat végző közhivatalnokokkal szemben fenyegetők ellen minden esetben hatósági eszközökkel fognak eljárni. Ismerve a lakosság idegállapotát és tűrőképességének határait, egy ilyen esetben a „ki kardot ránt, kard által vész” elv alapján egy-kettőre megoldódna ez a kérdés.

Voltak egyedi szabadítási akciók is. Volt olyan csicska, aki az éjjel-nappali bolt eladójának panaszolta el sorsát, aki megsajnálta, élelmiszert adott neki, majd a barátjával ketten kimentek egy Gimnáziumhoz közeli házba, hogy kimenekítsék, de a mobiltelefonok korában pillanatok alatt 20, az ötletet ellenző emberrel találták magukat szemben, így kénytelenek voltak meghátrálni.

A múlt heti akciósorozat non plusz ultrája az lett volna, ha lezajlik az a tüntetés a Fő téren, amin az akció diszkriminatív jellegének elítélésére szerveztek az ügyben érintettek, amit Polgármesterünk csak így kommentált: „akinek vaj van a füle mögött, ne menjen a napra”. Hogy ezt végig gondolva, vagy sem, de a szervezők visszavonták területfoglalási igényüket.
Nem akarja a lótartáshoz kötni, de sokan tartanak föld nélkül lovat, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az elszaporodó mezei lopásokat nagyon szigorúan, elzárással bünteti a törvény, és aminek érvényt fognak szerezni.

Dr. Melis János jegyző kifejezte, hogy nem élvezeti alapon, csak a balhé miatt kénytelenek foglalkozni a jelenséggel, és nem a város eredményeiről beszélni, mint pl. azt hangsúlyozni, hogy Szarvas az ország 18. legfejlődőbb települése, ehelyett ezt a problémát kell ország-világ szemeláttára feszegetni. Évekkel ezelőtt a város vezetői a zászlajukra tűzték, hogy megoldják ezt a problémát , ám egészen addig senkit sem érdekelt rajtuk kívül, amíg minden kötél szakadt, csak akkor sorakozott fel mindenki mögöttük. A törvények mentén fognak haladni, bár a „PTK nem kedvez majd nekünk”, mondta a Jegyző Úr.

Köszönet a Körös TV vezetésének, hogy rendelkezésre bocsátotta a hanganyagot és a képeket, amik alapján a jelen írás készült.

{jomcomment}

Don't Miss:

Csicskaturizmus

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2009. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect