in

A Körösvölgyi Látogatóközpont programja az Állatok Világnapján

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja az idei állatok világnapját, 2009. október 2-án pénteken tartotta.

A jeles nap alkalmából az érdeklődők ízelítő kaphattak a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület filmjeiből. A Természetfilm.hu több mint 300 tudományos ismeretterjesztő film és természetfilm magyar változatának elkészítésénél működött közre a SPEKTRUM Televízió, a Magyar Televízió, és független gyártók számára. Önálló filmjeikben az élővilág sokszínűségére, fontosságára, egyediségére irányítják a figyelmet.

10.00, 11.00 órai kezdettel „ A Budapesti vadon ”, valamint a „ Lilliputi mimikri ” című filmek bemutató vetítésén lehetett részt venni. Előbbi,- filmfesztivál-díjas alkotás kamerájának fókuszában a 2 milliós lakosú Budapest rejtett élővilága áll, a másodikként bemutatott film a tengeri élőlények rejtett életébe enged betekintést.

Kiegészítő programként a látogatók megtekinthették a Dél-Tiszántúl természeti értékeit bemutató állandó kiállítást, valamint sétát tehettek a 2 km hosszú, Anna-ligeti tanösvényen.
Olaszországi kezdeményezésre, 1931-ben nevezték ki október 4-ét az állatok világnapjának, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a vadon élő állatok pusztulására, és ezáltal is megfékezhető legyen ez a folyamat. Később a jeles nap minden, különösen az ember környezetében élő állat védelmét felvállalta. Október 4-e, Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának évfordulója, egyúttal Ferenc nap. A legenda szerint Szent Ferenc nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként színesítik mindennapjainkat.

Kovács Krisztina
területi idegenforgalmi ügyintéző

 

Vélemény, hozzászólás?

Emlékezés

Jótékony Csillagszeműek