Connect with us

Blog

A Halál Völgyében járunk

Ilyenkor Halottak napja környékén felbolydulnak a temetők, halk méltósággal teszik dolgukat az élők, nyüzsögnek a virágárusok. Nagyobbnál nagyobb, szebbnél szebb, drágábbnál drágább koszorúk, csokrok kerülnek a sírokra. Egymás között megy az infó: hol lehet jó áron beszerezni a szükséges kellékeket, gyertyákat, stb. Olyan ez, mint egy elő-karácsony, azonban az ajándékozottak a holtak. Nálunk csendes (?) ünnep ez, de van olyan ország, ahol igazi fiesta tombol ilyenkor a temetőkben, esznek-isznak, mulatoznak, ételt, italt tesznek a sírokra. Lehet így is.

Engem, bevallom, kicsit ambivalens érzések kerülgetnek ebben az időben: egyrészt ott vannak a hagyományok: meg kell adni a (látható) tiszteletet elhunyt szeretteinknek, ugyanakkor nem tetszik az emlékezés ilyen jellegű anyagiassága, nem szeretem a gyertyás-koszorús reklámokat a tévében és az újságokban. Másrészt pedig nagyon nehéz elfogadnom, hogy a sírokban, amiket meglátogatunk, ott vannak a rokonaim, számomra fontos emberek. Valahogy nem tudok hinni ebben az egészben. Őszintén: ha lehet, akkor inkább elkerülöm a temetőket.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a halál annyira végletes, végzetes dolog. Lezár mindent, ahogy a koporsót szokták a ravatalozóban. Be kell valljam, hogy irigylem azokat, akik ilyen könnyen el tudják fogadni ezt az egészet. Nekem még nem megy.

Nemrég hallottam, hogy a halál a beteljesülés útja. Valahogy erre rímel az, hogy porból lettünk – porrá leszünk. Halandó testünkből új élet fakad – ’minden síron nő virág’ – csak a kővel, betonnal lefedett sírokból nem nő semmi. Nagyon zavar, amikor ilyen sírokat látok: a ne-kelljen-mindig-gyomlálni – praktikuma olyan, mintha a föld alá zárná, az új élet lehetőségétől elzárná az elhunytat. Szinte fojtogató szorongás fog el ilyenkor.

De kit is siratunk? Magunkat, akik meg lettünk fosztva egy szeretett személy fizikai észlelésétől (látás, hallás, tapintás)? Vagy azokat, akiket éppen ér a végtisztesség? Miben gyökerezik a bánatunk? Hisz a lélek halhatatlan – nem igaz? Újjászületünk valahol, valakiben, testünk pedig éltetőjévé válik a földnek. De ha ilyen egyszerű, akkor miért nem tudjuk könnyebben megélni a halál tényét? Miért a gyász, a könnyek, a bánat? Olyan egyszerű lenne elfogadni azt, hogy a halál a beteljesülés útja: nem ér véget semmi, csak más lesz. S akire már senki élő nem emlékszik még ő sem tűnik el: ott lesz a sírokon nőtt virágokban, bokrokban, a bokrok terméseit fogyasztó állatokban, a levegőben. Abban a levegőben is, ami Halottak napján a sírokon meggyújtott gyertyákat élteti. Mindenhol.

Nóra

{jomcomment}

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2009. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect