in

„Szokásos” győzelem, hiperaktív játékvezető

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hétvégi fordulóján a Szarvas FC a Békéscsabai MÁV csapatát fogadta. Kénytelen vagyok ismételni magam, hiszen a két héttel ezelőtti meccshez hasonlóan ismét óriási lelkesedéssel kezdte a mérkőzést a hazai csapa. Hamar meg is lett az eredménye, hiszen fiatal játékosunk, Csellár, már a 2. percben az ellenfél kapujába talált, 1-0. Szarvas ezután is folyamatosan rohamozott és sorra dolgozta ki a helyzeteket, majd a 31. percben Závodát buktatták a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, és büntettünk is, 1-1.

Azért a MÁVnak is volt két helyzete, amit kapusunk sikeresen hárított. A második félidőben Szarvas magabiztosan tartotta az eredményt, rendkívül összeszedett volt a csapat. Az egyetlen szépséghibánk az volt, amikor az 58. percben Pákozdi egy szabálytalanság után megkapta második sárgalapját, így sajnos emberhátrányba kerülünk. A 85. percben egy szép Stanley passz után Klimaj beállította a végeredményt, 3-0. Sajnos ismét egy olyan meccset láthattunk ahol nem a játéké, hanem a játékvezetőé volt a főszerep, hiszen nem volt durva a játék, ennek ellenére a spori, ha jól számoltam hét sárga és egy piros lapot osztott ki, folyamatosan „fújkált”, sokszor hozott rossz ítéleteket pro és kontra, rendszeresen túlreagálta a szituációkat. Sajnos a sok lappal megnehezített dolgunkat a következő meccsekre.
A csapat jelenleg a második helyen áll a tabellán, ez parádés…

Szarvas FC-Békéscsabai MÁV 3-0 (2-0)

Somogyi János: — Sportszerű mérkőzésen „kiszíneztek” bennünket.
Braun Attila: — Majd a jövő héten, persze, csak ha hiszünk a csodában. Én igen, és remélem, ebben nem vagyok egyedül.

Vélemény, hozzászólás?

Bandi bácsi nem alkoholista

Mi a hűség?