Connect with us

Rendezvény

Egy élet az operaszínpadon

Portré Melis Györgyről című kötet bemutatója a Magyar Állami Operaházban

Melis György Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész az Operaház örökös tagja és mesterművésze, operaházi tagságának 60. évfordulója tiszteletére rendeztek ünnepséget – a gyengélkedő énekes távollétében – szerdán a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében, a jubileum alkalmából bemutatták a most megjelent, róla szóló könyvet is. A 86 éves művészt Fischer Ádám főzeneigazgató levélben köszöntötte. Az operaház protokoll titkára, Uzoni Mária által felolvasott írásban a főzeneigazgató hangsúlyozta: gyermekkora óta csodálja Melis Györgyöt, aki nemcsak kimagasló zenei tehetsége, gyönyörű, árnyalatokban gazdag hangja, hanem szerepformálása, tiszta szövegmondása révén is a magyar operajátszás páratlan egyénisége. Méltán állították róla a Magyar Állami Operaház megnyitásának 125. évfordulóján rendezett ünnepségeken, hogy a ház történetének csaknem fele hozzá, az ő alakításaihoz fűződik – írta Fischer Ádám.

1949. október 19-én Bizet Carmen c. operájának Morales szerepében láthatta Melis Györgyöt először a közönség a Magyar Állami Operaház színpadán.
Az Egy élet az operaszínpadon – Portré Melis Györgyről című kötetet szerzője, Winkler Gábor orvos, zenerajongó mutatta be. A könyv írója egy olvasmányos, minden részletre kiterjedő életrajzi könyvet állított össze a művészről személyes beszélgetésekből, korabeli kritikákból, újságcikkekből, illetve saját élményekből. A 200 oldalas kötetet igen gazdag képanyag illusztrálja.

A Tudomány Kiadónál megjelent könyvből kiderül, hogy Melis György a szarvasi tanyavilágban született és négy éves koráig csak "tótul" beszélt, magyarul csak ezután tanult meg. Így lett a legszebben beszélő művészek egyike, aki saját díjat is alapított, amellyel azokat a pályatársait jutalmazza 1988 óta évente, akik hozzá hasonlóan szép kiejtéssel énekelnek.

A kötethez CD melléklet is készült, amely igazi gyöngyszem az érdeklődők számára, hiszen eddig lemezen még meg nem jelent felvételeket is tartalmaz. Részletek csendülnek fel – egyebek mellett – Mozart, Rossini, Donizetti, Giordano, Leoncavallo, Puccini, Planquette operáiból, Offenbach, Kálmán Imre, Lehár Ferenc operettjeiből, valamint elhangzik Arany János A fülemile c. verse is a művész tolmácsolásában.

A portrékötet előjegyezhető – megvásárolható aKörösTV szerkesztőségében is.

Forrás: Körös TV

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2009. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect