in

Lehetetlen helyzetben az önkormányzatok

Cél a túlélés

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szeptembertől országos konzultáció sorozatot indított, melynek során minden egyes megyében lehetőséget biztosítanak az önkormányzati vezetőkkel történő személyes találkozásra, szakmai eszmecserére, javaslatok, vélemények megismerésére. Az eseményre meghívást kap a megye összes polgármestere.

Az eszmecsere Békés megyébe is elérkezett. Szarvason a városházán találkoztak és vitatták meg településük helyzetét, gondjait a városok települések első emberei.

{xtypo_quote}}Dr Gémesi György a MÖSZ elnöke a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: súlyos elvonások várnak a településekre. A felmerült 120 milliárd ennél jóval több, 250 – 300 milliárd is lehet, hiszen a gazdasági visszaesés, az iparűzési adó csökkenése is érinti őket, továbbá az idegenforgalmi adó csökkenése, hiszen az eddigi két forint helyett csupán egy forintot tesz a befolyt adóforintokhoz az állam.{/xtypo_quote}

Tényleges veszély az önkormányzatok ellehetetlenítése, kérdés, ki tudja túlélni – tette hozzá Babák Mihály Szarvas város polgármestere.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

A laoszi kapcsolat

A holtak evilági megnyilvánulásai