in

A II. Trianonra emlékeztek

Patrubányi Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke járt, ahogy ő nevezte, a Második Trianon ötödik évfordulóján városunkban. Fél ötkor a Jobbik és a Magyar Gárda vezetőinek kíséretében mécsest gyújtott a Nagy-Magyarország közepét jelző malomnál. Ahogy szintén ő mondta, olyan, hogy Nagy-Magyarország nem létezik, és nem létezett soha, volt Magyarország, és ami most van, az a Csonka-Magyarország. Beszélt a trianoni döntést megelőző kormányok negatív szerepéről az elcsatolások körül, és a döntés történelmi hátteréről.

A Himnusz és a Székely Himnusz eléneklése után a maroknyi résztvevő a szemerkélő esőben a Club 44-be ment, ahol alig néhányan várták Patrubányi Miklóst. A létszámmal ő sem volt elégedett, a csekély érdeklődést a rossz időnek, a járványnak és a válságnak tulajdonította. Beszédében emlékezett a sikertelen 2004. december 5-i népszavazásra, annak lélektani előzményeire, valamint az 1139 szavazókörben elkövetett választási csalásról, a csalódásról, amit a trianoni határokon kívül rekedtek éreztek. Ennek orvoslására egy újabb népszavazást kellene kiírni,  – mondta- még akkor is, ha a jövőre megválasztásra kerülő kormány olyan arányban jut majd be a parlamentbe, hogy egyedül is képes lesz odaadni az elcsatolt területek magyarjainak, amit 5 éve nem sikerült. Tenné ezt azért, hogy a következő kormány ne tudja majd ezt visszavonni, mondta Patrubányi Miklós.

{jomcomment}

 
 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Győzött a betegség

Rablótámadás Szarvason: stabil a megkéselt asszony állapota