in

Egy csepp Európa a piacnál

Sajtótájékoztatót tartottak hétfőn délután a Fidesz irodában, ahol Domokos László és Babák Mihály vendége Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő volt. Megtelt a sajtó munkatársaival a kicsiny szarvasi Fidesz iroda, hiszen az mostantól nemcsak egy egyszerű pártiroda, hanem Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő irodája is.

Ez a nap a Fidesznek több okból is ünnep volt. Ünnep, hiszen március 8-a nőnap, így a tájékoztatót a gyengébbik nem köszöntésével kezdték. Ünnep, mert Domokos László Fidesz-KDNP színekben negyedszerre vált jelöltté, ugyanis leadták a kopogtatócédulákat. Ünnep harmadszor is, hiszen Békés megye 5-ös számú választókörzetében, Szarvason megkezdi működését Deutsch Tamás Európai Parlamenti képviselői irodája. Ezt a képviselő azért tartja kifejezetten fontosnak, mert egy EP-képviselő is csak akkor tudja jól, tisztességgel végezni a munkáját, ha elérhető, tehát a magyar polgárok a panaszaikkal megtalálhatják a képviselőt. Erre szolgál a most átadott iroda. A Fidesz-nek ugyanis fontos, hogy folyamatos kapcsolatban legyenek a polgárokkal, így ha meghallgatják a véleményüket, ténylegesen értük tudnak dolgozni, hiszen a megválasztott politikusaik az Európai Parlamentben egy demokratikus, jogszabályalkotó testület előtt képviselik a magyarok érdekeit – ez komoly feladat.

Kint folytatják a már eddig is eredményes gyakorlatot, de a korábbi 12 helyett most már 14 Fideszes EP- képviselő igyekszik az Európai Parlamentben érvényesíteni a hazai érdekeket. A Dél-alföldi Régióért, benne térségünkért Deutsch Tamás felelős. Régiónk a mostani állapotok szerint a 20 legelmaradottabb térség egyike, de Deutsch szerint észre kell venni, hogy komoly lehetőségek előtt állunk – nem Európa szeles, gyomos sarka vagyunk. Helyi, regionális (önkormányzati szintű) programok kellenek, és ezek megvalósulásához kell a nemzeti és az uniós szint közreműködése is. Nálunk azonban hiányzik a nemzeti szint, hiszen az uniós pénzek felhasználásában nem állunk a legfényesebb helyen, sőt. Az európai uniós tagság pedig annyit ér, amennyit ki tudunk hozni belőle. Az EP-képviselő biztosította a hallgatóságot afelől, hogy kormányra kerülésük esetén a nemzeti szint láncszeme sem fog hiányozni, így a megvalósítható terveknek nem állják majd útját.

A piac melletti, Kossuth Lajos utca 50 szám alatti, most átminősítésre került irodában bárki, akinek az unióval kapcsolatos gondja, baja, kérdése vagy javaslata van, jelezheti azt Deutsch Tamás, EP- képviselőnk felé.

Ugyanezt megtehetik a Békésszentandrásiak is, hiszen ott is átadásra került egy ilyen iroda az ottani Szent László utcai Fidesz Irodában.

Vélemény, hozzászólás?

A jó kapusteljesítmény önmagában kevés

Munkahelyteremtés – gondolva a fiatalokra is