in

Egy meccs utóélete

Mint azt Tusjak Jánostól, a Szarvasi Mozzarella HC elnökétől és edzőjétől megtudtuk, a csapat szombati bajnoki meccsét követően példátlan és mindenképpen elitélendő cselekedet történt a „szurkolók” részéről. Valaki, vagy valakik garázda módon támadtak az együttes irányítójának gépkocsijára, s ezzel nem csak anyagi, de igen súlyos erkölcsi kárt is okoztak az egyesületnek és Szarvas városának.

– Sárosi Gergő ahogy az elmúlt években, úgy most is messze az egyik legeredményesebb játékosunk. Sokat köszönhetünk neki, emberi nagyságát mutatja, hogy folyamatos megkeresések ellenére továbbra is maradt Szarvason, ahol minden ellenszolgáltatás nélkül végzi munkáját, szemben más rivális csapatokkal. Néhány hete éppen a Makó ajánlatát utasította vissza azért, hogy a nehéz helyzetben lévő együttesünkön segítsen. Eddig legtöbbször a hátán vitte a csapatot, szombaton viszont neki sem ment, nem tudta azt a teljesítményt hozni, amit megszoktunk tőle. Ez előfordulhat bármelyik sportoló életében, de ezért ilyen módon elégtételt venni, anyagi és erkölcsi kárt okozni nem emberhez méltó cselekedet, hanem bűncselekmény. Ez úton is felhívnám a város vezetését, a rendőrség és a polgárőrség képviselőit a történtekre. Kérném, hogy az előre bejelentett rendezvényekre nagyobb figyelmet fordítsanak, hogy kisebb legyen az esélye a hasonló cselekményeknek. Kérném mindazon nézőket, szurkolókat, akik valamit láttak vagy hallottak az üggyel kapcsolatban, jelentkezzenek a (+36-20) 381-6049-es, vagy a (+36-20) 267-5888-as telefonszámon. Mivel a következő hazai mérkőzésünk bevételét az okozott anyagi kár kijavítására ajánljuk fel, ezért kérnék minden jóérzésű szarvasi sportbarátot arra, hogy belépőjegyének megváltásával, majd buzdításával támogassa csapatunkat.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Csillogó festett üvegek

Néprajzosok, népművészek lepték el a várost