in

Néprajzosok, népművészek lepték el a várost

Hétvégén városunkban vendégeskedett néhány órán át több mint 300 textíliákkal foglalkozó népművész, de volt a vendégek között több neves etnográfus is, mint például Dr. Andrásfalvy Bertalan, Balogh Balázs vagy épp Borbély Jolán. Ők mind a Békéscsabán március 5. és 7. között megrendezésre került XII. Országos Textiles Konferencián vettek részt.

A vendégeket az Ó-templomban házigazdaként Csasztvan András köszöntötte, és bevezetőjében említette, hogy nehéz dologra vállalkoztak, hiszen 3 óra alatt szeretnék megmutatni a vendégeknek Szarvas gyöngyszemeit, kulturális, épített és természeti kincseit. Őt Mótyán Tibor követte, aki városunk népek által ötvözött kultúrájáról, múltjáról és jelenéről mesélt, s örömét fejezte ki aziránt, hogy ilyen sokan jöttek el Tessedik templomába. Kiderült, hogy a háromszintes templomban 5000 ember fér el, ebből 3500 fő le is tud ülni – viszont régen nem volt már ennyi ember egyszerre itt. Történetek után jött Csonka Erika orgonakíséretével az evangélikus ének – nem is akármilyen: cseh-morva nyelvű, melyet Csasztvanné Vass Editnek köszönhetett a publikum; majd hallhattuk Mótyán Tibortól a cseh-morva „Mi atyánk”-ot.

 A képet Hanzó Teréz készítette

A templomi vendégeskedés Babák Mihály köszöntőjével zárult, aki felhívta a vendégek figyelmét arra, hogy itt, a Kárpát-medence közepén, fantasztikus vidéken vannak, s invitálta őket: máskor is térjenek vissza hozzánk, hiszen aki az országát nem ismeri, az magát sem ismeri.

Az ó-templomi látogatás után a vendégek kisebb csoportokat alakítva meglátogatták a város nevezetességeit: a Tessedik Sámuel Múzeumot, a Szárazmalmot, a Szlovák Tájházat és a Körös-Maros Nemzeti Park Látogatóközpontját, majd számtalan élménnyel gazdagodva visszaindultak Békéscsabára. Csasztvan András, az esemény házigazdája elmondta, hogy a látogatás hozadéka igencsak kedvező városunknak, hiszen az ország számos pontjáról, sőt az államhatáron túlról is érkezett vendégek hírét viszik városunknak messzi tájakra. A látogatók elmondása szerint ugyanis ez a 3 óra rendkívül kevés volt arra, hogy mindent megismerjenek – egyáltalán végignézzenek –, inkább csak egy kis ízelítőt kaptak Szarvas látványosságaiból. Hanzó Teréz, a Múzeum néprajzosa elvarázsolta a textileseket, hiszen olyan rojtokkal és rózsákkal, gránátalmákkal teli viseleteket állított ki, amik bűvöletbe ejtették a szakembereket. Számomra pedig külön meglepetés volt, hogy Szarvason a tulipános láda nem is tulipános, hanem „rózsás láda”, ugyanis a szarvasiak rózsával díszítenek!

(A XII. Országos Textiles Konferencia keretében két kiállítást is nyitottak Békéscsabán:

– „Erdélyi festékes szőttesek”: Csaba Centerben láthatók március 19-ig

– „Születéstől a gyermekszobáig”: Munkácsy Mihály Múzeumban láthatók március 19-ig.

Babaruhák, lakástextilek, melyek bemutatják a Kárpát-medence nemzetiségi textil-hagyományait)

Vélemény, hozzászólás?

Egy meccs utóélete

Szarvasi utazás