Titok

kulcslyuk100322

Fény derült a bácsi titkaira. Szörnyű igazságok láttak napvilágot. A bácsi nem győzött szégyenkezni, bosszantotta a nagy leleplezés. Kár, hogy nem lehetett százhúsz évre titkosítani a bácsi-aktákat, de most már ez van, jöhet a gyónás, a sok én magam sem értem, nem úgy akartam, meg a temérdek bocs, ne haragudjatok rám. És akkor még nem is említettem a számos megdöbbenést, hogy aszondja’ nem gondoltam volna a bácsiról, hogy ilyen, milyen rendesnek tűnt, erre, tessék, egy alattomos kis sunyi, titkokat rejtegetve élt, kicselezve, átverve az összes rokonát, barátját. Így jár, aki titkolózik, íme, most lehet a föld alá süllyedni. Csakhogy a bácsi nem igazán rendült meg. Az elején volt egy kis kétségbeesés, beismeri, de mára már elmúlt a nagy ügy, túltette magát titkainak kiteregetésén. Olyannyira, hogy per pillanat nem is emlékszik, melyek voltak azok a felháborító, eltitkolt dolgok, amelyek a nevéhez fűződnek. 

Bosszantó, de nem jut eszembe, mondja, azzal továbbáll, egyre több a dolga mostanában, az emberek újra megbíznak benne. A legközelebbi barátai is zavarba jönnek, ha a bácsi-titokról kérdezem őket. Most, hogy így mondja, talán volt valami ilyesmi, de nem áll össze a kép, ez volt az általános reakció. A bácsi rokonai pedig egyenesen kikérik maguknak a rágalmazást, hogy ez nyilván valami tévedés lehet, nem volt itt semmiféle titok, törődjek a magam dolgával. Tessék, mire az írás végére értem, már meg is kaptam a bírósági idézést, amiért rossz színben tüntetem fel a bácsit. Kellene egy jó ügyvéd, mert sajnos már én is elbizonytalanodtam, hogy konkrétan melyek is voltak a bácsi leleplezett, mocskos kis titkai.

Hartay Csaba