Connect with us

Közérdekű hírek

Vajdások Finnországban

A Comenius angol nyelvi projektre benyújtott nyertes pályázatunk eredményeképpen ismét 14 Vajdás jutott ki a finnországi Joroinen városába, a tél kellős közepén. Jellemzően -20 és -30 fok között volt a hőmérséklet a 12 nap alatt, szerencsénkre viszont ragyogó napsütésben és szélcsendben élvezhettük a finnországi telet. A diákok szokás szerint finn családoknál szálltak meg, ami lehetővé tette, hogy megismerjék a finn hétköznapokat. Repülővel érkeztünk Helsinkibe, ahol két napot városnézéssel, múzeumlátogatással töltöttünk, este pedig egy kortárs táncelőadást is megnéztünk. A két hét alatt serény munkával színpadra állítottunk egy finn népmesét. A hangszeres zene, tánc, díszletek, jelmezek mind a diákok együttműködő munkájának végterméke volt, ahogy az angolul írt pályázatban megterveztük. Emellett jutott idő téli sportokra, a finn téli háború múzeumának megtekintésére, közös főzőcskézésre, szaunázásra, fürdőzésre a jeges tóban. A projekt folytatása májusban következik itt, Szarvason, mikor a magyar népmeséink egyikét dolgozzuk majd fel, ismét közösen.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect