in

Köszönöm szolgálatuk! Szolgálattal Kiss Attila!

Kiss Attila vagyok egy szarvai adófizető állampolgár. Egy rendőri intézkedést írok meg.

Történetünk egy átlagos kedd reggelként indult. A család készül dolgozni, a gyerekek iskolába, mint az lenni szokott minden rendes családban. Édesapám viszi testvéreim az iskolába. Történt egy baleset, s a reggel nem átlagossá, sőt mondhatnám némi túlzással katasztrofálissá vált. Édesapám személygépjárművébe beletolat egy roma nő. Megtörtént a baj. A roma nőnél nincsen személyi igazolvány, jogosítvány, biztosítási lap meg aztán főleg, sőt mint kiderült még az autó is egy „rokoné”. A tehetetlen állampolgár kihívja, s kéri a rendőrség segítségét, mert tehetetlen. Felhívja őket, s ők a helyszínre „sietnek.”. Eltelik 20 perc, s ismét telefonál a tehetetlen édesapám. Úton vannak. Eltelik még 25 perc, tehát összesen 45 és megérkeznek. Gondolnánk a probléma megoldva, de korántsem. A rendőri intézkedés keretében elkérik az iratokat édesapámtól, a roma nőtől persze nem, mert nála ugye nincs ott, mert neki feltételezem nem kell hordani a személyigazolványát és a jogosítványát mikor vezet. Ezután megkérdeznének néhány szemtanút, persze senki nem látott semmit. S a rendőri intézkedés itt véget is ért, mondván édesapámnak valahogy próbálják elintézni (ami azóta is tart), s hőseink elhajtottak.

Kitaláltam én is roma leszek.  Nálam sem lesznek iratok, s próbát teszek. Világítás nélkül tekertem a bicikliúton, s megállítottak rendőreink. Történetünk vége a maximálisan kiszabható birság 20.000 Ft. Igen vétettem a törvény ellen, s megbüntettek.

De nem értem a büntetés bőrszíntől függ?  Nem értem a rendőr urakat miért tesznek kivételt? Nem értem miért nem védenek meg, ha arra szükségem van nekem vagy családtagjaimnak? Nem értem a törvény asztalánál miért nem foglal mindenki egyformán helyet? S ezennel kérem önöket a „törvény őreit” valóban a törvény őrei legyenek. Büntessenek, ha kell indokoltan s nem túlzóan, s mindenkit származástól, nemtől, kortól, s bőrszíntől függetlenül.

Bocsánatot kérek azoktól az intézkedő rendőröktől akik megbüntettek hogy fennakadást okoztam nekik, azért hogy megírhassam ezen cikket, s felhívhassam eme  „apróságra” sajátos módszeremmel a figyelmet. A javítás legjobb szándékával tettem.

Köszönöm szolgálatukat és védelmüket.

Én is alázatos szolgálattal Kiss Attila.

Vélemény, hozzászólás?

Tiszta, tiszta, tiszta

Polbitó – Halálbünti politikusoknak