in

Kiss Péter kampányt zár

„Hosszú, de nem túl veszekedős kampány végén vagyunk”, mondta Földesi Zoltán országgyűlési képviselő azon a sajtótájékoztatón, amin Kiss Péter egykori munkaügyi miniszter volt a vendége. Érdekes kettősséget ad a kampánynak, mondta Kiss Péter, amikor az ellenzék vezetői azt mondják egy-egy sajtótájékoztatón, hogy romokban van az ország, majd sietnek szalagot vágni, felavatni, átadni valamit. Elég végignézni Szarvason, hogy mi minden épült az utóbbi nyolc évben, majd fejből felsorolta a helyi folyamatban levő, és lezajlott fejlesztéseket. Kicsit részletesebben tért ki a Körös-Maros Nemzeti Parkra, ahol sikerült megóvni a természet érintetlenségét, ami tényleg hungaricum. Megjegyezte, hogy kampányban nem illik ilyet mondani, de ezekben az esetekben, ezekben a fejlesztésekben a Képviselő és a Polgármester között egy pártokon és politikán felüli együttműködés valósult meg.

Az igazán rövid sajtótájékoztatón nem ment bele részletekbe, csak felsorolásszerűen sorolta fel aggályait a választással kapcsolatban. Elsőként a FIDESZ programjának hiányára hívta fel a figyelmet, és arra, hogy elég nagy baj, hogy egy ilyen nagy támogatottságú párt nem tájékoztatja az embereket, hogy mihez kéri a támogatásukat. A 2006-os őszi zavargásaira visszautalva kijelentette, hogy ilyen országot nem szeretne, amit összekapcsolt a Jobbikkal és a radikalizmusal.

Arra a kérdésre, hogy mi fog történni az MSZP házatáján akkor, ha „feltesszük azt”, hogy a választási sorrend úgy fog kinézni, hogy FIDESZ – Jobbik – MSZP, mit fog csinálni az MSZP ? mindössze annyit válaszolt, hogy „Ne tegyük fel! Abból induljunk ki, hogy az MSZP versenyben marad az első és második fordulóban is.” mondta az egykori munkaügyi miniszter.

A sajtótájékoztató után Kiss Péter lakossági fórumra sietett.

Vélemény, hozzászólás?

Téli Kupa – ráadás

Szeretné Ön, hogy két kormánypárti képviselője legyen Szarvasnak a Parlamentben?