in

Fogyatékkal élők zenéltek a civileknek

Az Aranykor Nyugdíjas Egyesület kezdeményezésére Civil Szervezetek Egyeztető Fóruma tartott egyeztető ülést a Gyermekélelmezési Egység éttermében, amin a nyári civil rendezvények kerültek bemutatásra. Mivel fórum fórumot ért az utóbbi időben, így inkább arról a nagyszerű kezdeményezésről ejtenénk néhány szót, aminek keretében, mintegy hangulatcsináló előzenekarként a magyarbánhegyesi Anonim Singers lépett fel nagy sikert aratva. Az, hogy egy civil fórum előtt egy zenekar lép fel önmagában sem megszokott, de ez a zenekar abban is más volt, hogy tagjai a szarvasi központú Körös-menti Szociális Centrum magyarbánhegyesi intézményének fogyatékkal élő ellátottjai voltak. A zenekar öt éve működik zenetanár vezetésével. Művészeti fesztiválokon lépnek fel, de korábban léptek már fel Szarvason, az Idősek Otthonában is. Intézetüknek nem csak zenei csoportja van, hanem amatőr színjátszóköre is. A zenekar tagjainak arcán látszott a boldogság, hogy közönség előtt mutathatják be tudásukat. Énekesüket az amatőr zenekarok többségébe szívesen látnák. Szarvasi fellépésük során széles repertoárt mutattak be, az EDDÁ-tól Csonka Andrásig, Charlie-tól Demjénig hangzottak el dalok.

Vélemény, hozzászólás?

Inkubátorház alapkőletétele

FIDESZ-es kampányzáró Bayer Zsolttal