Kemény legény

betoro100418

Volt egyszer egy bűnöző, aki betört a saját lakásába. Szakmai ártalom, mondanánk, és milyen igazunk lenne. Hoppá, a kulcs beleillett a zárba, csitt, csak csendben. A bűnöző úr óvatos léptekkel közeledett a konyhaszekrényéhez, mintha sejtette volna, hogy a lapostányérok alatt ott hever egy köteg tízezres. Ilyen nincs, tényleg ott volt a lóvé, méghozzá pont annyi, mint amennyi. Összeget nem írok, mert ugye a bűnöző nem szívesen adózna. Sajnálom ezt a szegény bűnözőt. Nincs egy nyugis perce sem, amikor hódolhatna kedvenc hobbijának, a törvénytiszteletnek. Évek óta nem jutott ideje arra, hogy kikapcsolódásképp végre tegyen valamit a társadalom békéjéért, rendjéért, fegyeleméért. Mindig csak a bűn, tök uncsi. A hepaj kedvéért azért még kirángatta a ruhásszekrényét, hátha, bár tudta jól, hogy csak az alsógatyái, meg a zoknijai, de hátha. Nem nyert, sóhajtozva roskadt az ágyára, majd mély álomba szenderült. Azt álmodta, hogy van egy kémény, de füst sehol. Amikor felébredt, hiányérzet gyötörte a füst miatt, rá is gyújtott, majd a földre köpött, bűnözőhöz illően, nehogy már jól viselkedjen, komolyan vette önmagát. Amikor belenézett a tükörbe, eszébe jutott, mennyire kemény legény, fintorgott is hozzá, adott a részletekre. Csöngettek. A postás volt az, távolabb rendőrök bújtak meg a szilvafák mögött. A betörő belülről feltörte saját ajtaját, mivel „a kulcsot nem találta”. Nem aggódott a művelet miatt, rutin és profizmus, lökte viccesen a postásnak, aki ajánlott küldeményt hozott Zalaegerszegről. Mire a rendőrök lecsaptak volna a bűnözőre, az már árkon-bokron túl járt, ellopva a történet csattanóját.