in

Vértesire emlékeztek

Vértesi Mihályra és az általa vezetett parasztfelkelésre emlékeztek tegnap Szentandráson. Hévízi Róbert, a helytörténeti egysület elnöke a Vértesi emlékére emelt szobor előtt elevenítette fel a 275 éve ezen a napon kitört lázadás előzményeit, körülményeit, leverését. Mihály Árpád alkotását 50 éve avatták fel 800 ember előtt. Ugyanekkor adták át a Cs. Pataj Mihály öt részből álló festménysorozatát, ami szintén a felkeléssel foglalkozik, és ami a Körös Művelődési Központban látható.

A török korban elnéptelenedett Szentandrást 1719-ben kezdték újratelepíteni. Az akkori földesúr Száraz György Tolnai Istvánnak adta bérbe hírhedten kegyetlen módszerekkel hajtotta be a jobbágyokon nem csak a földesúr adóját, de a saját hasznát is A parasztok eredménytelenül tettek panaszt módszerei ellen, ami viszonylag gyorsan kiegyenesítette a kaszákat, és ez vezetett Vértesi-féle parasztfelkeléshez. A megemlékezés végén a hálás utódok koszorút helyeztek el az emlékmű előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Képzőművészek a Múzeumban

Kupaforduló és magyar bajnokság