in

Ez a verseny elúszott

Nagy erőkkel készültek a szarvasi úszók a mai versenyre, ám reggel meglepetés fogadta őket. Az uszoda zárva volt, ugyanis az egyik szűrőtartály leeresztőcsonkjának a tömítése öt év után felmondta a szolgálatot, ami azt okozta, hogy a tartályból a víz és a szűrőhomok a gépházba ürült. Sajnos a szivattyúk tovább üzemeltek, és csak akkor álltak le, mikor a víz elérte az első, legmélyebben levő elektromos eszközt, ami aztán teljes rendszerleállást okozott. A Tűzoltóság nagy teljesítményű szivattyúival kiszippantotta a víz nagyobb részét, de a maradék eltávolítása még mindig folyamatban van. Az igaz, hogy a szűrés csakis a pezsgőfürdőt érinti, aminek most zöld a vize, de sajnos a versenymedence vizének keringetése is áll, így nem lehet belemenni.

A mai versenyre 300 gyerek nevezett, átlagban fejenként két rajttal, azaz kb. 600 egystart lett volna. A versenyzők nagyobb részét sikerült telefonon értesíteni, de sokan már megérkeztek. És csak a kapuban szembesültek a ténnyel. Átok sújtja a szarvasi versenyeket. Az egyik szenior verseny napján a városba érkező főnyomócső törött el, így a wc-kben csak vödrökkel lehetett öblíteni, most meg ez.

Az uszoda ma biztosan, de valószínűleg vasárnap is zárva tart, egyúttal az gyógyfüdő vezetői kérik azokat, akik a kulcsokat tartó táblán hiányzó kulcsok valamelyikét megtalálja a zsebében, legközelebb hozza vissza azt!

Vélemény, hozzászólás?

I ♥ Békés megye

Füsti fecske ficsereg…