Oda-vissza

hcs100510

Volt egyszer egy idős bácsi, aki kizárólag visszafelé, s volt egy nénike, aki csakis odafelé. Legtöbbször nem is egy útvonalon. Ráadásul teljesen különböző volt az érdeklődési körük. A tata imádta a fiatal fürdőruhás csajokat, a néni viszont ki nem állhatta őket. Hova lesz a kirándulás, kérdezték a bácsitól udvariasan, nem mindegy, visszafelé, nyögte a papa. Elnézést, uram, a járat visszafelé csak délután indul, most odafelé tartunk, próbáltak segíteni az eltévelyedett öregúron. Na jó, de én onnan jöttem, most megyek visszafelé, ha nem gond, válaszolta a tata. Nem gond, egyáltalán, természetesen oda megy, ahová akar, sőt, ha úgy érzi, odafelé vettük az irányt, akár vissza is fordulhatunk, tudunk a betegségéről, azért vagyunk itt, hogy meggyógyítsuk. A visszabetegségben szenvedő bácsi karján már dagad is a vérnyomásmérő mandzsettája, 176/92, ha az utazás izgalmát kivonjuk, akkor egész tűrhető, mondta a doki, majd a tata levegő után kapkodva kérte, hogy forduljanak vissza, mert rosszul van. Persze, bácsi, máris kanyarodunk, csak még oda kell érnünk egy fontos helyre, oda, ért engem, ugye? A bácsi egész testében reszketni kezdett, s a roham csak akkor csillapodott, amikor egy éles kanyart vett a jármű, s elindultak végre visszafelé. Hányra érünk oda, kérdezte az orvost a nővérke, s abban a pillanatban ismét elkapta a roham a tatát, hova oda, kérdezte reszketve, nem úgy volt, hogy visszafelé tartunk? Na persze, visszafelé, válaszolták, s azzal a hátsó ülésen görcsbe rándult egy néni, aki odabetegségben szenvedett. Lám, végre egy járatra kerültek! Sajnos vesztükre, mert az örökös kanyargásban megfáradt sofőr kisvártatva egy jókora tölgyfának rohant. 

Hartay Csaba