in

Szerb turistákat várunk

2009-ben megszűnt a szerb állampolgároknak addig kötelező vízumkényszer az Európai Unió tagállamaiba. Ekkor döntött úgy a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Igazgatósága, hogy  egy kampányt szervez a Szerbiával szomszédos megyék, mint turisztikai célpontok népszerűsítésére, és ezzel elősegíteni azt, hogy még itt lefölözzük a szerb turistákból annyit, amennyit csak lehet. Ennek elemeként szerb újságírókat, rádiósokat és tévéseket hívtak meg a Dél-alföldi régióba, aminek során látogatást tesznek Kecskeméten, Szegeden, Orosházán, Gyulán, valamit városunkban is. Megtekintették a négycsillagos szállodánkat, a Körös partján fekvő Liget Wellness és Konferencia Hotelt, majd egy rövid buszos városi körséta következett a programban. A kötelező arborétumi sétát a Katalin II-n tett sétahajózással fejezték be. A szarvasi programjuk a Halászcsárdában elköltött ebéddel ért véget.

 
Szerb médiadelegáció hajózik a Katalin II-n
 
A mostoha időjárás nem kedvez annak, hogy Szarvas napos oldalát mutassuk be, de legalább Szerbiában is látják, hogy azért ez sem Hawaii.

Vélemény, hozzászólás?

Építs odút, madáretetőt!

Elmúlt 60 év!