in

Tablóverseny 2010

Sajnos kevesen vállalták a tablóversenyen való megmérettetést, így az I. Nagy Szarvasi Tablóversenyből I. Kis Szarvasi Tablóverseny lett. Elnézést kérünk azoktól, akik már várták a szavazást, de úgy gondoltuk, hagyunk még időt, hátha megjön a bátorsága valamelyik ballagó középiskolás osztálynak. Három tabló érkezett be, amik közül mindhárom nagyon ötletes, és az a helyzet állt elő, hogy felajánlásból legalább annyi van, mint tablóból, ezért azt a salamoni döntést hoztuk, hogy nem szavaztatnánk, hanem a felajánlókra bíznánk, hogy melyik osztálynak címzik ajándékukat, amit hamarosan e-mailben közlünk az osztályok képviselőivel.

Tanultunk a hibából, későn írtuk ki a versenyt, így már nem volt idő ötletelni a tablókon. Ezen okulva már most felhívnánk a mostani 7. és 11. évfolyamos tanulók figyelmét, hogy terveink szerint jövőre is megtartjuk a versenyt; már most tessék gondolkodni a dizájnon!

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Idő – Utazás

Gulyásosztás énekszó mellett