Connect with us

Rendezvény

Bogár utca 3.

Ellepték a Bogarak a hétvégén Szarvast, de ez nincs összefüggésben a sok csapadékra jött meleg idővel, mert ezek a Bogarak nem zümmögtek, hanem zúgtak. Mégpedig elég jellegzetes hangon, mert ezeknek a hátuljában boxermotor van. Ilyet mostanában inkább Subarukból hallunk, semmint Bogarakból, mert ez utóbbi kihaló fajta. A Pedagógus üdülő adott otthont a boxermotor hang rajongóinak, ahol péntek estétől vasárnapig ettek, ittak, mulattak, autót szépítettek. A városban persze erről mit sem lehetett észrevenni, kivéve a szombat délutáni felvonulásukat, amin láthattunk nagyon szépen karbantartott autókat is. Megkülönböztetni legtöbbjüket legfeljebb szín alapján tudtuk, mert formában alig vesz észre valami különbséget az avatatlan szem, hiszen ezt az autót 1930-as évekbeli bemutatása óta évtizedekig szinte változatlan formában gyártották addig, míg Mexikóban is fel nem hagytak a gyártásával 2003-ban. A Ferdinand Poschének tulajdonított autó állítólag a magyar Barényi Béla 20-as évekbeli terveinek megfelelően épült, de évekig tartó pereskedés után sem lehet tudni, hogy Porsche ismerte-e Barényi terveit mikor az olcsó népautót létrehozta.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2010. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Friss

Connect