A szocialisták már készülnek

foldesi100630

Országos lélegzetvételű tisztújításon esett át az MSZP. A szarvasi szervezet elnökévé választotta az MSZP szarvasi szervezete Földesi Zoltánt, ami azt is jelenti, hogy a tagság nem őt tette felelőssé az országgyűlési választásokon való gyenge szereplésért, olyannyira, hogy a megyei közgyűlésnek is első ízben tagjává választották, aminek a baloldali tábor felrázása lesz az elsődleges célja.

Másodikként kitért Domokos László Számvevőszéki elnökké történt kinevezésére. Őszinte szívvel gratulált ahhoz, hogy az ország hatodik közjogi méltósága lett. Még ha politikai ellenfelek is voltak számtalan esetben korrekt volt a viszonyuk, harmonikusan dolgoztak együtt. Kezében tartotta Mesterházy Attila ez ügyben kiadott nyilatkozatát, amivel szinkronban, reméli, hogy ÁSZ elnökként nem politikai megrendeléseket fog teljesíteni. „Eddig köztiszteletben álló, elsősorban független, szakmailag felkészült emberek vezették (az ÁSZ-t)… ezt a folyamatot a FIDESZ megszakította, de ez beleillik abba az országos tendenciába…, amit a FIDESZ most csinál…, hogy minden egyes tisztséget elfoglal”, mondta Földesi Zoltán. Domokos László új tisztsége összeférhetetlen képviselőségével, ezért hamarosan le kell mondania róla, ezért új választások lesznek választókörzetünkben, amit október 3-ára prognosztizált Földesi Zoltán, amire hamarosan ők is elkezdik a készülődést. Az október eleji dátumban azért biztos, mert szeptember végéig be kell nyújtani az ország jövőévi költségvetését, és az önkormányzati választásokig nem fog előrukkolni a FIDESZ, és ami valószínűleg keményebb lesz, mint amit ígértek.

Látszatintézkedésnek tartja az SZJA egykulcsosítását, ami a magasabb jövedelműeknek kedvez, majd cinikusan hozzátette, hogy „most érdemes parlamenti képviselőnek lenni”. Ő még 40%-kal adózott képviselői jövedelme után. Átfogó offenzívába kezdett a kormány, aminek egyik eleme a köztisztviselők két hónapos felmondási idővel való elküldésének lehetősége, de lefejezte a hadsereget és a Rendőrséget is. „Soha nem látott parlamenti többséget kapott egy politikai erő”, mondta Földesi Zoltán, majd valószínűleg eszébe jutott, hogy annak idején nemegyszer volt 99,5%-os többséggel választott parlamenti ereje is Magyarországnak, és önmagát javította úgy, hogy 20 éve nem látott többséggel, ami elegendő a fajsúlyosabb változtatások akadály nélküli átviteléhez.

Ilyen az új önkormányzati törvény is, ami lehetetlenné teszi az új politikai szereplők bekerülését a városi testületekbe. Szarvason a tíz egyéni körzetből nyolc lesz. A szocialisták mindegyikben fognak jelöltet állítani, és megtesznek mindent a jó szereplésért, de afelől nincs kétsége, hogy a következő négy évben Babák Mihály fogja vezetni a várost.

{jomcomment}