Javában zajlik a 3. Furugy Nap

furugy100703

Igazi sikertörténet lenne minden településen, ha a lakosságának számához képest ilyen arányban sikerülne látogatókat vonzani egy-egy kiemelt rendezvényéhez, fesztiválhoz, mint azt sikerült a furugyiaknak. A 36 bejegyzett helyi lakoshoz legalább ötször annyi érdeklődő látogatott ki az Furugyi Idősek Otthona melletti mezőre, ahol a rendezők több sátrat állítottak fel, mint ahány lakott  ház van, és minden sátor zsúfolásig meg is telt. Mindegyike egy-egy baráti társaságnak adott helyet, akik bográcsos ételeket készítettek csirkéből, disznóból, halból. Készült itt egyszerű halászlé, cigánykáposzta is, de olyan is, aminek nevet sem lehetett könnyű találni, mert a bogrács alján két fél csirke volt, középen disznóhús, legfelül töltött káposzta, és mindezek közepében egy disznócomb volt beszúrva. Látványnak sem volt utolsó!

Az esemény egyik főszervezője, Lázár Zsolt, meghívta azt a Brisbaine-ből érkezett ausztrál kórust, akik este 6 órától az Evangélikus Ótemplomban lépnek fel. A résztvevőket köszöntötte Dankó Béla is, akit körzetünk megüresedett országgyűlési helyével hoztak össze a rossznyelvek, és aki erre vonatkozó kérdésünkre ha határozott igennel nem is felet, de éreztette, hogy nyitott kapukat döngetünk. Mindenesetre a furugyiak nem rejtették véka alá, hogy rá fognak szavazni, az égre egy nagy „X”-et húzattak két utasszállítóval. Nem lehetett olcsó elintézni!

A látogatók közül többen kifogásolták, hogy nem lehet megebédelni az ínycsiklandozó ételekből, de a magyar pénzügyi és élelmiszerhigiéniai szabályozás, ami valószínűleg a világ első három leglogikátlanabb, legszigorúbb rendszerében van ebből a szempontból, nem engedi meg ezt. Azt nem tiltja semmi, hogy meghívják a látogatót egy tál ételre, ill. a látogató cserébe meghívja a vendéglátókat egy kupicára a legféltveőrzöttebb pálinkájából. A fényképezés során kaptunk is néhány meghívást, de a sor végére elfelejtettük, hogy hova is szóltak azok, így éhesen mentünk haza. Mindenesetre akár változik a szabályozás, akár nem, jövőre pálinkával felszerelve látogatunk ki a 4. Furugy napra.