in

Egynapos minikiállítás

Egynapos minikiállítás erejéig bemutató nyílt Mihály Gábor szobrász műveiből az ezüstszőlősi közösségi házban, amire eljött számtalan barátja és még több tisztelője. Sokan nem tudják a szobrászművész nevét mihez kötni, nekik elmondjuk, hogy Mihály Gábor munkája, az „Ezredéves emlék”, áll a Holt-Körös medrében a híd mellett, amit a szarvasiak nap mint nap látnak, és minden turista megcsodál. A Békés megyei származású szobrász a sors kegyelméből Székelyföldön, Székelyhídon született, és ezért erős a kötődése az ottani magyarokhoz, és a székelyeknek is hozzá, mert az Aratónapra érkezett székely bandérium sem hagyta volna ki kiállításának megnyitóját. A megnyitó végén a szobrászművész rögtönzött tárlatvezetést tartott az érdeklődőknek, majd begyűjtött egy csomó ölelést és kézfogást szarvasi és székely barátaitól.

A 15 méteres emlékművünk tetején látható jelenet, amin Gábriel és Mihály arkangyalok átadják a koronát az országnak, Mihály Gábor több munkáján visszaköszön. Itt is bemutatásra került egy, amin az arkangyalok megkoronázzák Szent Istvánt. Teréz anya, Csaba királyfi mellett bemutatott egy eke emlékmű-tervet is, amit egyszer szeretne köztéri szobornak való méretben is megvalósítani, de láthattuk azt a Csodaszarvas trófeát is, ami régi paraszti eszközökből készült. A megnyitó külön látványossága volt, hogy Dr. Demeter László Mihály Gábor egyik művéhez, a „Paraszt ősöm” címűhöz öltözött, vagy vetkőzött. Gyógyfürdőnk igazgatója mezítláb, paraszti gúnyában tényleg úgy nézett ki, mintha ő ihlette volna a szobrot.

Vélemény, hozzászólás?

Aratnak Ezüstszőlőben

A Szarvasi Cigány Kisebbségi Önkormányzat D.A.D.A. napi rendezvénye