in

Körös-Körül Kerékpárral

Bábocka puszta, Kivi tó, József Attila Emlékház. Ezeknek a nevezetességeknek a felkeresésére rajtolt el a szarvasi fahíd elől a kerékpáros mezőny, akik dacolva a kánikula riadóval, az UV vörös riasztással nyeregbe pattantak július 17-én délelőtt és folytatva a nagysikerű, hat éves hagyományt beneveztek a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, az MTTSZ Szabadidős és Lövész Klub, Szarvas Város Baráti Köre és az Öcsödi Helytörténeti Kör által szervezett és kivitelezett túrára. A cél, csakúgy mint eddig, idén is változatlan volt: rendszeres mozgással az egészségesebb életért. Leczki István, gyakorlott túravezető a hűvösnek számító reggeli 30 Cº-os melegben köszöntötte a sportolni vágyókat, majd betájolta valamennyi bringás GPS navigációs rendszerét – azaz elméjét – Öcsöd nagyközség iránya felé. Sok próbált kiállt és túrákon edződött vezetőnk az indulás előtt azért még ismertette mindenkivel a biztonságos közúti közlekedés szabályait, a kötelezően betartandó kerékpártúra morált, majd csing-ling-ling, csengetve, duzzadó pedáltaposási vágytól felvértezve elrajtolt a Tour de Öcsöd. A békésszentandrási rövidke pihenő után, az I. rendű védgáton végighaladva, gyönyörűséges mezőgazdasági termőterületek között, a magát öngyógyító árterületek mellett biciklizve, két keréken közlekedő társaságunk meg sem állt Öcsöd Kossuth teréig, ahol újabb 60 bringás, Kasuba György a Helytörténeti Kör elnöke és Jordán Ágnes helytörténész várta a meleg miatt pihegve érkezőket. 

Molnár Bálint, a nagyközség polgármestere is üdvözölte a nagy kihívásra vállalkozókat. A falu első embere elmondta, hogy kiváló kapcsolatot ápol Békésszentandrás, Szarvas településekkel és mint a kerékpártúrás példa is mutatja, részt vesznek egymás rendezvényein. 3600 fő él a faluban, beszélt a helyi örömökről és problémákról is, de végezetül jó kikapcsolódást, balesetmentes utat és jó sportolást kívánt a liget közönségének. 

Hosszú – hosszú földúton megtett út végén a nagycsaládosok jóvoltából csapra vert hideg ásványvízzel és bográcsban készített főtt étellel vártak minket odaadó házigazdáink a hűs lombok alatt.  Ebéd előtt és közben az öcsödi Íjász Sportegyesület várta a „tegeződni” vágyókat. A letekert kilométereknek és a mennyei ízeknek köszönhetően gyorsan fogyott a babgulyás, slambuc és makranca. Az idők végezetéig itt sem maradhattunk, ezért a Szarvas Város Baráti Köre által szervírozott görögdinnye desszert elfogyasztása után megköszöntük a szíves látást és búcsút intettünk az öcsödieknek. A József Attila Emlékháznál, ami egykor Református Elemi Fiúiskola volt, újabb információkkal gazdagodhattunk, a József család sorsát illetően. A tisztaszoba, a helytörténeti gyűjtemény és az ártér élővilágának megtekintése után magunk mögött hagytuk a történelmet, felkaptattunk a kisgátra és megkezdtük utunkat hazafelé, Szarvasra. Ezen a napon a megtett kilométerek száma közelítette a hatvanat. A legidősebb résztvevő Huszárik Mihály (Szarvas) volt, aki betöltötte a 70. életévét, a legfiatalabb résztvevő, Fazekas Dávid Lajos (Öcsöd) 7 éves múlt. A civil megmozdulásban résztvevő települések: Szarvas, Öcsöd, Kunszentmárton, Mesterszállás. Békés és Jász- Nagykun- Szolnok megye településeinek közös rendezvénye volt a Körös-Körül Kerékpártúra, a szervezők és a résztvevők újra sokat tettek rendszeres mozgással az egészségesebb életért. 

– Maya –

Vélemény, hozzászólás?

Tűzben fa parazsa volnék..

Fakopácsok az Arborétumban