in

Aki nem lép, állva marad

utrehab100803

utrehab100803Szarvas Város Önkormányzata Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának elnöke, Hodálik Pál nyitotta meg azt a lakossági fórumot, amin a város lakói kérdezhettek a folyamatban levő négy nagyobb főközlekedési gyűjtőútnak, a Vajda Péter utcának, a Tessedik Sámuel utcának, az Arany János utcának és az utóbbi kettőt összekötő Dózsa György utcai szakasznak a felújításával kapcsolatban. Az érdeklődők jöttek is szépszámmal, és elkezdték feltölteni a termet a hátsó sorok felől, mintha zárthelyi dolgozaton puskázáshoz készülnének. Annyian azért nem jöttek el, hogy az első sorokba is jussanak, pedig polgármesterünk szívesen invitálta őket.A Képviselő Testület jelenlevő négy területileg érintett tagján, Hodálik Pálon, Kiszely Mihályon, Babák Mihályon és Lázár Zsolton kívül itt volt a közbeszerzési eljárást nyerő kivitelező STRABAG illetékese, Hörcsik Lajos főépítésvezető is.

2013-ig van még ilyen lehetőség, mint a mostani is, hogy nagyarányú EU-s támogatások mellett lehessen fejleszteni a várost a felzárkóztatás kapcsán, mondta a Polgármester. Jelen beruházás 35%-os önerő – 135 millió forint – mellett épül, de ennek ellenére nem kérnek a lakosságtól hozzájárulást, mert a lakosságnak nincs pénze ilyesmire. Az önerőt kötvénykibocsátásból fedezte az Önkormányzat amellett is, hogy adócsökkentést és adómentesítést hajtottak végre. Ennek ellenére nincs ok az aggodalomra, nem fog a város eladósodni. Ha ezt most nem lépik meg, akkor erre talán soha nem lesz lehetőség hasonló feltételekkel. A felújítások kapcsán újabb akadályba botlottak, mégpedig a felújításra kerülő utcaszakaszokon a vízközművek rossz állapotába, amit nem lehetett volna úgy hagyni. Ezek tervének az engedélyeztetése miatt húzódott a felújítás. A Vasút utca ötméteres csíkja is teljes hosszában a Vasútállomástól a Vén Dióig 6 méteresre lesz kibővítve. Ehhez kapcsolódva a Hunyadi is fel lesz újítva. Az utakon szeptember 10-én közlekedni lehet majd.

utrehab100804Lesz kerékpárút-fejlesztés is az orosházi út mellett, és pályázat lett beadva a gyomaendrődi út mellé a folytatásra. A Deák sarkon levő lámpáról elmondták, hogy a kivitelező elfelejtett elektromos áramot igényelni oda, ezért nincs beüzemelve három hónapja az új lámpaegyüttes.

1 milliárdnyi forintba fog kerülni a városközpont rehabilitáció, ami a következőket fogja tartalmazni. A Vajda Péter utca a parókiáig díszburkolatot kap, a Kossuth Lajos utca egy sétáló utca lesz, ahol lehet közlekedni is azért. A Fő tér és a Béke utca eleje is új burkolatot kap.

Végezetül Babák Mihály elmondat, hogy a Béke utcai volt banképülebe költözik majd az Okmányiroda, ami fel lesz újítva mai követelmények szerint. Őt Hörcsik Lajos követte, aki a technikai részletekről adott részletes felvilágosítást. Felhívta a figyelmet arra, hogy aki ezek mellett az utak mellett bármilyen bekötést akar eszközölni, az most ébredjen fel, mert ha rákerül az új burkolat, akkor 10 évig nem fog engedélyt kapni arra, hogy megbontsa a burkolatot.

Ami mindenkit érint a felújítás alatt levő utak mentén az, hogy 3,5 éve belvízmentesítésre nyert a kistérség 400 millió forintot, amit a kis magyar bürokrácia akadályozott meg eddig, hogy az első kapavágás megtörténjen. Aki  megkezdené az útrehab utáni tereprendezést, az tájékozódjon arról, hogy nem esik-e a rendezendő szakaszok valamelyike alá, mert rosszul fog esni, ha az általa füvesített, parkosított utcát egyszer markolókkal átrendezik.

A lakossági kérdések előtt a Polgármester elmondta, hogy ezek a felújítások nem az itt ülő egyéni képviselők lobbiérdemei, nem körzetekben gondolkodva, hanem kollektív szempontok szerint, a város érdekeit szem előtt tartva történtek a kijelölések. Akkor most el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy a jelenlévő képviselők melyikét kezdte el tőle szokatlan finomsággal kiírni a a sorozatból ezzel a mondattal a Polgármester az önkormányzati választások előtt. Nana, Kovács, lépjen csak vissza!

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

danko100802

Dankó Bélát jelöli a FIDESZ

Elfogták a nagyfoki-holtági sorozatbetörőt