Utcabizalmikkal a jobb képviseletért

jobbik100826

jobbik100826A Jobbikra jellemző villám-sajtótájékoztatót tartott ma Samu Tamás Gergő, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje, és Gajdos Attila, a párt polgármester-jelöltje.

Samu Tamás Gergő az 1999-es mederhasználati díjat nem tartja magasnak, de ahhoz képest már elfogadhatatlanul magasnak, hogy semmit sem adnak érte cserébe. A díjat nem tartja teljesen elutasítandónak, ahogy azt Polgármesterünk tette, és differenciálna a kivetésekor. Szerinte az üdülőknek mentességet kellene kapniuk, míg az ipari, gazdasági létesítményekkel pedig megfizettetné a díjat. Az őszi országgyűlési ülésszakon módosító indítványt fog tenni, és reméli, hogy Babák Mihály országgyűlési képviselő is mellé fog állni.

Gajdos Attila a már beharangozott generáció-, stílus- és szemléletváltás mellett a képviseleti demokráciát szeretné erősíteni. Visszaállítaná az utcabizalmi rendszert, ami közvetlen kapcsolatban lehetne körzetének képviselőjével. Nekem megtetszett az ötlet. Simon bá’t minden utcának! Még a VIT-re is elmennék Helsinkibe! Pécsi mintára, ahol a szomszédolás bevezetett szokás, szeretne közösségeket, utcaközösségeket építeni.

Visszaállítaná a képviselői alapot – ami képviselőnként 5 millió forint lenne -, amiből konkrét azonnali beavatkozásokat tudnának tenni a képviselők. Ebből kisebb járdaépítéseket, belvízproblémákat is meg lehetne oldani, mondta Gajdos Attila.

A város központjában levő Lengyel-palotának is kitaláltak egy funkciót. Egy interaktív Trianon Múzeumot hoznának létre az egykori MSZMP, majd MSZP és SZDSZ székházban. A Fő téren egy új Trianon emlékművet emelnének országzászlóval.

moha75 kedvéért itt a teljes, vágatlan hanganyag. Mindenki eldöntheti, hogy mi lett elferdítve.

{mp3}100826jobbik{/mp3}

A newjság se nem Szarvas, se nem a Jobbik, sem semelyik párt hivatalos orgánuma. Egy hírblog, amiben benne van, hogy a személyes véleményem átszövi. Mert van. Mert ki merem fejezni. Névvel vállalom a véleményemet, nem álnévvel teszem azt, amiben egyébként sajnos a magukat legmagyarabbnak tartók közül kerülnek ki a legmagyarabbak. Már ha érted a célzást moha75…