in

Kiállít a természet festője

terhesne100905

terhesne100905Terhesné Szekera Ilona első önálló kiállítása nyílt meg a Tessedik Sámuel Múzeumban. Gyermekkora óta foglalkozik képi ábrázolással, amiből kisebb kitérők során, az idő folyamán kialakult jelenlegi stílusa, amiben pasztelltechnikákkal kísérletezik. Ahogy azt a kiállítást jegyző művész a bejáratnál kifüggesztett bemutatkozójában írta, a festés számára a legjobb kikapcsolódás, feltöltődés.

Rengeteg lovat láthatunk a képein, ami annak köszönhető, hogy a sors úgy hozta, 15 évig mezőgazdasági vállalkozóként dolgozott. Ekkor került szoros barátságba a hátasokkal, ami további festnénytémákat hozott. A Körös árterére tett kilovagolásainak élménye szintén számtalan képén visszaköszön, csakúgy mint a fák, fasorok, erdők. Művészetére jelentős befolyást tett jelenlegi,  Ruzicskay Alkotóházbeli munkahelye is. Az utóbbi hat évben rendszeresen jár alkotótáborokba, sőt az utolsó évben már szervezőként is részt vesz azok munkájában.

Annyi ismerőse, barátja, tisztelője jött el első önálló kiállítására, hogy a Múzeum földszinti kiállítóterme zsúfolásig megtelt. Köszöntőt mondott Babák Mihály polgármester, míg Rómer Ilona művésztanár szakmai szemmel mutatta be Terhesné Szekera Ilonát.

Vélemény, hozzászólás?

foci100905

Hol van az a győzelem?

valasztas100906

Miből választhatunk október 3-án?