Hello, itt vagyunk ;)

100914webfilm

Eljött a rövid filmek korszaka, ugyanis a mai kor egyik leghatékonyabb üzenetközvetítő eszköze lett az Internet. A települési webfilm verseny célja, hogy díjazza azokat az alkotókat, akik videóportálokon keresztül a leghatékonyabban tudják közvetíteni a támogató településeket.  A jelentkezőknek a ,, Miért jöjjön a turista Szarvasra, Gyomaendrődre, Tótkomlósra, illetve a Békés megyei fesztiválok,,  témakörben kellett webfilmeket készíteniük. Ehhez szakmai segtséget és szállást is kaptak a támogató településektől.

100914webfilmA  zsűri tagjai: Módor Antónia a Thermal Consulting ügyvezetője, Dr. Szabó László Zsolt az ECHO TV vezérigazgatója, aki egyben a zsűri elnöke, Dr. Havasi János a Magyar Televízió főszerkesztője, Bódis Gábor a Duna Televízió hírigazgatója és Füredi Vilmos producer-operatőr. Az idei versenyre 41 film érkezett.

Békés megye különdíját a budapesti Csatúr Bt. kapta. Tagjai: Rapcsák Tamás, Csekő Zoltán, Demeter Helga. Szarvas különdíját a budapesti Gábriel Film Kft. csapat kapja. Tagjai: Nagypál Orsi, Csepeli Eszter. Tótkomlós különdíját Takács Ferenc alpolgármester adta át a dunaújvárosi tanuló, Pazsitka Ákosnak. Gyomaendrőd különdíját a budapesti BA-ME-KO csapat kapta. Tagjai: Kocsis Judit, Bacskai Brigitta, Mester Ákos.

A III. helyezett csapata szintén budapesti. Vajnai Melinda, Kapitány Dávid, Bíró Ádám. Szabó László Zsolttól, a zsűri elnökétől és Csasztvan Andrástól, a versenyt lebonyolító VPMK ügyvezetőjétől vették  át az oklevelet és a 100 ezer forintot.

A II. helyezettjének járó 200 ezer forintot és egyben a legjobb operatőri munkáért az ECHO Televízió különdíját a budapesti Képírók csapat kapta. Tagjai: Dombrovszky Linda, Hartung Dávid és Karcis Gábor.A díjakat Szabó László Zsolt, a zsűri elnöke és Bolyáki Attila a verseny alapítója adta át.

A 2.települési webfilm verseny  fődíját és a vele járó 800 ezer forintot a budapesti Harkai Domonkos, Kalmár Bence, Dózsa Virág összetételű csapat vehette át Szabó László Zsolttól, a zsűri elnökétől és Babák Mihály Szarvas város polgármesterétől.

A Liget Hotel különdíját az a csapat kapja majd, melynek versenyfilmjére a legtöbben szavaznak a magyar tudósítók közösségi-videómegosztó oldalán, a www.tudositok.hu weboldalon 2010. szeptember 11. és október 30. között.  Címe: www.tudositok.hu/helloittvagyunk

Bolyáki Attila, a verseny alapítója