in

Nem voltak azonos súlycsoportban

100919kezilabda

100919kezilabdaSzomszédvári rangadót rendeztek a megyei női kézilabda-bajnokság hétvégi fordulójában.

A szombat délelőtti matinét megelőzően a csapatok és a néző néma főhajtással tisztelegtek a nemrégiben elhunyt Veszter Vilmosra, aki játékosként és edzőként hosszú éveken át szolgálta a helyi csapatokat. A kezdést követően a házigazdák állórajtot vettek, és gyors leindításokkal egyre-másra érték el góljaikat. Ezzel szemben a szentandrásiak mintha túlságosan is tisztelték volna az élvonalbeli múlttal rendelkező, Zelei Bernadett által irányított hazai együttest. Csak elvétve tudták bevenni Kasik Gabriella kapuját, s ennek eredményként tulajdonképpen bő negyedóra alatt eldőlt minden. Mivel a szarvasiak a folytatásban sem lazítottak, a szünetre jelentős lett a két csapat közötti különbség.

A térfélcserét követően már csak a helyiek győzelmének aránya volt a kérdés. Ekkor már ők is több hibát vétettek, nem véletlenül kapott „dührohamot” a lefújást követően Száva edző.

Száva Flórián: – Gyorsaságban és erőnlétben is felülmúltuk az ellenfelet.

Lestyan Goda Mihályné: – Nem a mi napunk volt, gratulálok a szarvasiaknak!

Szarvasi NKK–Békésszentandrási KC 36–13 (21–6)

Megyei női bajnoki kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 60 néző. V.: Moldován, Ökrös L. Szarvas: Kasik – Fulajtár 3, Molnár 4, Zelei 15, Tantucz 2, Csery 5, Kovács H. Csere: Hajdu 1, Farkas 1, Kovács F., Ábrahám, Rubinstein 3, Kovács Á. 2, Medvegy. Edző: Száva Flórián. Békésszentandrás: Lólé – Sinka 1, Egriné, Lestyan Goda 2, Petrás 4, Aszódi 5, Lénárt 1. Csere: Rohoska (kapus), Szilágyi, Ugyan. Edző: Lestyan Goda Mihályné.

Vélemény, hozzászólás?

100920valasztas

Érik a szarvasi narancs

100920irogep

„Az írógépnek adassék ma hála…”