in

Az utolsó mohikánok

100921prepa

100921prepaÍgy nevezte magukat Szabó Katalin, a Vajda Péter Gimnázium volt testnevelő tanára. Tizenegyen jöttek el az egykori 32 prepa közül, tizenegyen nem jöhettek, tízen pedig nem jöttek el az ötvenéves találkozóra.

A prepa a tanítónőképzősök beceneve volt, hisz iskolájukat preparandiának, őket pedig –  hivatalosan – preparandistáknak nevezték. A gimisek és a gazdászok ragasztották rájuk a prepa nevet. Tiltott gyümölcsök voltak ők számukra (is).

1959-ben szűnt meg Szarvason a több évtizedes tanítónőképzés. Az egykori tanító nénik 18 éves korukban kerültek az oroszlánbarlangba. De ők – ötven év múltán – egyöntetűen állították, hogy akkor még az osztálytermek korántsem voltak oroszlánbarlangok.

1959-ben még csak harmadévesek voltak, ezért a negyedik osztályt Szegeden végezték el, és itt tettek egy év múlva képesítő vizsgát is – utolsóként a középfokú tanítóképzésben. Ma már mindannyian nyugdíjban vannak, és – Szabó Kati kivételével – mindannyian tanító néniként fejezték be pályájukat. Mindenki 40 évnél többet töltött a pályán, közülük egy 50-et. Tavaly búcsúztatták: külön ünnepségen, könyvet jelentettek meg róla, és megkapta „mesterpedagógus” címet.

Az egykori szarvasi tanítóképző vonzáskörzetét csak részben reprezentálják a megjelentek: Békéscsaba, Kisújszállás, Parád, Mezőgyán, Dombegyháza, Körösladány, Elek, Karcag, Mezőtúr. Az egész osztályban hárman voltak szarvasiak, közülük csak Molitorisz Matild jöhetett el a találkozóra.

A következőket hitetlenkedve fogják olvasni a mai fiatalok. Akit felvettek az intézetbe – ez nagy dicsőség volt – csak egyenruhát viselhetett. Szombaton is volt tanítás. A kollégisták csak a nagy ünnepeken és a tanítási szünetekben utazhattak haza. Reggel hattól lefekvésig szigorú napirend szerint éltek, az utcán csak csoportban, felügyelettel közlekedhettek. Moziba, rendezvényekre is így jártak. A gazdászok báljaira csak a kiválasztottak mehettek el. Az ágynemű egy részét maguk hozták. Hetente egyszer, szombaton volt meleg víz, a hét folyamán hideg vízben mosakodtak vagy tusoltak.

Tanáraikról csak felsőfokban beszéltek a megjelentek: felkészültek voltak, szigorúak voltak, így neveltek embereket és jó szakembereket tanítványaikból.

Vélemény, hozzászólás?

100921nora

Nagytakarítás

100922zavoda

Závoda Gabi, a focisták vezére