in

Szekeres Imre a kampányígéretekről

100925mszp

100925mszpFinisébe ért az önkormányzati választási kampány, amit körzetünkben időközi országgyűlési voksolás is fűszerez. Egy nappal azután, hogy Molnár Csaba, a szocialista kormány kancelláriaminisztere járt Szarvason, pénteken Földesi Zoltán vendége volt Szekeres Imre, a második Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere. A sajtótájékoztató után a FIDESZ-es fellegvárba, Kondorosra mentek pozíciójavító lakossági fórumra.

Földesi Zoltán ismét a második Orbán-kormány kudarcának nevezte a 18% körüli részvételt az időközi választáson. Megismételte, amit már a tegnapi vendég is elmondott, hogy a szocialisták alatt 9 milliárd érkezett a környékre. Szépen fejlődött a város ez alatt az idő alatt.

Az időközi országgyűlési választásokra utalva kijelentette, hogy olyan pártok politikusaira nem érdemes szavazni, akik a első hívó szóra otthagyják választóikat. Helyette tudott is ajánlani egy kiszámítható MSZP-s politikust Földesi Zoltán személyében.Az Orbán-kormányt már harmadszor kapták füllentésen, legutóbb épp a napokban a költségvetési hiány kommunikálásával kapcsolatban, ami az előző kormány eredményeit igazolja.

A jelenlegi kampányt felelőtlen ígéretekkel nyerte a FIDESZ, mint pl. az egyszeri és drasztikus adócsökkentés, amiből csak 2013 lesz valami, és csak a magasabb jövedelműeknek kedvez majd. Ha egy kormány ilyen mértékben kerül szembe eredeti ígéreteivel, akkor elveszíti a választói bizalmát. Szekeres Imre tud meglepetést okozni, és könnyen felejt, mert látott már ilyet az is, aki nem idősebb nyolc évesnél. Ebben az országban már senki sem csodálkozik azon, ha nem tartanak be egy kampányígéretet, ill. a választók nem olvasták el a fehérrel írt apróbetűs ígéretsemlegesítő részt.

Veszélyesnek tartja, hogy a költségvetés még sehol sincs, amit titkol a Fidesz-kormány, és ami megszorításokat fog tartalmazni, és amit a választások után fognak nyilvánosságra hozni.

Földesi Zoltán üzent Gajdos Attilának is, aki az MSZP irodájából Trianon múzeumot szeretne csinálni – ahol az egyik fő kiállítási tárgy Földesi Zoltán íróasztala lenne – hogy az ingatlan az államé, és a város is igényt tartana rá közcélokra, így a Jobbik nem fog tudni semmit elvenni az MSZP-től.

Vélemény, hozzászólás?

100924testuleti

Eljött az ideje az egymásra figyelésnek

100925kardoskut

Fehértó napja a mobilitási hét keretei között