in

Janibá világbajnoki ezüstérmes

101003janiba
101003janibaA csehországi Pilsenben a masters erőemelő világbajnokságon vállsérülése ellenére ismét parádésan szerepelt sokszoros bajnokunk Fábri János.

A viadalon a 65 éves szarvasi sportmogul, aki a Gyulai Atlas-SE színeiben versenyez a masters 3 kategóriában (60 éven felüliek), 90 kg-os súlycsoportban indult, mivel testsúlya 44 dekával meghaladta a 82,5kg-ot, amely az ő eredeti súlycsoportja volt eddig. Így nem csak a bal vállának serülésével, hanem az eggyel magasabb súlycsoport elvileg erősebb versenyzőivel is meg kellett küzdenie. Janibá guggolásban 230 kg-ig jutott, amivel második lett, majd fekvenyomásban 130 kg-ot teljesített és ez a negyedik helyhez volt elég. Felhúzásban az örökifjú szarvasi sportoló 270 kg-os új Európa rekorddal kezdett, majd a 282,5 kg is sikerült, amivel ebben a számban aranyérmes lett és megjavította korábbi Európa-csúcsát. A verseny összetett győztese a 655 kg-ot teljesítő lengyel Sochanski Stefan lett.

Janibá összetettben 647,5 kg-mal ezüstérmet szerzett, amely a körülmények ismeretében kiváló eredmény. Szívből gratulálunk, és további sportsikereket kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

101002bartha

Az aradi 13-ra emlékeztek Furugyban

101003valasztas01

Dankó Béla választókörzetünk új képviselője