in

Könnyed szarvasi siker

101005kezilabda

101005kezilabdaAz új bajnokságban mindkét csapat sokkal jobban teljesít, mint legutóbb, így azután küzdelmes összecsapást sejtetett a sárrétiek szombati matinéja az Alkotmány utcai sportcsarnokban.

Ehhez képest – ahogy azt lassan megszokhatjuk -, repülőrajtot vettek a házigazdák és gyors indításokból megnyugtató előnyre tettek szert. A félidő derekán ezért is volt némileg érthetetlen az a rövidzárlat, amelynek következményeként egy gólra felzárkóztak a gyarmatiak. Igaz ezzel el is lőtték puskaporukat. A szarvasiak Zelei Bernadettel az élen rendezték soraikat, és helyenként tetszetős játékkal már a szünetre komoly előnyt harcoltak ki. Mivel Száva Flórián tanítványai szünet után sem adták alább, a találkozó lefújására már csak a különbség volt kérdéses.

Összességében néhány perc kivételével nem volt azonos súlycsoportban a két együttes. A szarvasiak újabb győzelmükkel tartják második helyüket a tabellán. A listát a még pontot sem vesztett Kondoros vezeti, amely tavaly 10. helyen végzett. Hiába no, szerencsére ez már tényleg egy új évad…

Száva Flórián: – A dobott gólok számával elégedett vagyok, a kapottal viszont már kevésbé.

Szarvasi NKK-Füzesgyarmati SK 40-22 (17-10)

Megyei női bajnoki kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 50 néző. V.: Kopronyik, Kovács.

Szarvas: Kasik – Ábrahám 1, Molnár 7, Zelei 16, Tantucz 4, Csery 5, Kovács H.

Csere: Hajdu 1, Kovács F., Farkas 3, Rubinstein 3.

Edző: Száva Flórián.

A Füzesgyarmat legjobb góldobói: Tóth E. 11, Gyányi 7.

Vélemény, hozzászólás?

101004foci

Hozzá(nk)szól a csapatkapitány

101005foci

Oda a hazai veretlenség