in

Ünnepeltek a chovánosok

101007chovan

101007chovanA Zenei Világnap alkalmából koncerteztek a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola zenetagozatának növendékei a Vajda Péter Művelődési Központ színháztermében hétfőn. Az évről-évre megrendezett bérletes hangversenysorozat első eseményén a vonósoké és a fúvósoké volt a főszerep. Aki rendszeresen jár ezekre a koncertekre, figyelemmel kísérheti a fiatal zenészek fejlődését az előképzőtől a felsőbb osztályokig. A newjság fennállásának három éve alatt ezeket a koncerteket végigfotózva és végighallgatva lehetőségünk volt erre, és láthatjuk, hogy a kemény munka hamar meghozza a gyümölcsét. Senkit meg nem bántva, megemlítenénk Vas Vendel Edét, akit az első színpadralépéseinek egyike óta figyelemmel kísérhettünk, és aki ötödéves korára Dancla – Deusieme soloját adta elő Iváncsó Viola zongorakísérete mellett, és akinek az öt szemeszter alatt végbement fejlődését azok is láthatják, hallhatják, akik csak ritkán fogyasztanak komolyzenét. Természetesen a többi növendék fellépése is teljesértékű koncertélményt nyújtott a látogatóknak, akik most kivételesen nem töltötték meg a termet.

A Zenei Világnap alkalmából adott műsor

1. Őszi dalok
Előadják az előképzős és 1. osztályos szolfézs csoportok tanulói
Szólót énekel: Bencze Lili
Furulya: Molnár Beáta
Gitár: Molnár János
Vezényel: Szabadosné Kozák Ilona

2. Mozart: Burlesque
Himer Tünde – furulya HEK
Zongorán kísér: Iváncsó Viola

3. Pásztorok (cseh nd.)
Mátéfi Dalma – hegedű 2. oszt.
Losonczi Máté – hegedű 2. oszt.
Zongorán kísér: Iváncsó Viola

4. Bartók Béla: Dal
Kugyela Hanna – zongora 3. oszt.

5. Még azt mondják…..
Mácsár Dorina – gitár 1. oszt.
Molnár János

6. F. Schubert: Ecossaise
Hegedű: Krátki Adrienn 8. oszt., Pusztai Szilvia 6. oszt., Rómer Tamás 5. oszt., Czibulya Zsuzsanna
Zongora: Iváncsó Viola

7. Bartók Béla: Részegek nótája
Papp Fruzsina – zongora 7. oszt.

8. Telemann: f-moll kánonszonáta II. tétel
Csasztvan Zsuzsanna – fuvola 10. oszt.
Soós Beáta

9. Carcassi: Etüd
Molnár János – gitár

10. Dancla: Deusiéme solo
Vas Vendel Ede – hegedű 5. oszt.
Zongorán kísér: Iváncsó Viola

11. Lemuan: Keringő
Kovács Anikó – zongora 6. oszt.

12. Barron: Pillangók
Frankó Dorottya – klarinét 2. oszt.
Szabados-Tóth Gábor

13. Farkas Ferenc: Verbunk
Balczó Balázs – harmonika 6. oszt.

14. Wegdwood: Álomhajó
Sindel Dóra – zongora 9. oszt.

14. Zempléni László: Zenés utazás (Skócia, Magyarország)
Vonós kamarazenekar
Hegedű: Vas Vendel, Kunos Nóra, Izbéki Kitty, Vas Máté, Lestyán Magdolna, Lestyán Zita, Vas István
Gordonka: Kitajka Dóra, Iváncsó Bernát, Litauszki Attiláné Püski Melinda

15. R. Schumann: Choral és Sonatina
Trombita: Szűcs Attila 4. oszt., Oborzil Dénes 5. oszt., Soós Tibor
Baritonkürt: Lapu Viktor 3. oszt.

Vélemény, hozzászólás?

101006aradi

Vértanúk utolsó napjai

101007gallicoop

Töretlenül szárnyal a Gallicoop