Szentandrási döntetlen

101025foci

101025fociOkány csapata ritkán fordul meg a Hunyadi otthonában, de most elég is belőlük egy darabig. Akik látták az első félidőt, azt mondják, a Szentandrás magabiztosan játszott, két gól is szerzett Csípai Csaba és Kovács Norbert révén. Jelen sorok írója az első félidő utolsó labdaérintésére érkezett, és az eredményt hallva, és bízva a töretlen folytatásban sajnálkozva vette tudomásul, hogy a hazai csapat a másik kapura fog támadni, de a fények kedvéért mégis a hazai kapu mögött cuccolt le. Tökmag elő, tele fel, aksik cserére készen, jöhet a második félidő.

Ekkor még senki sem gondolta, hogy Okány mokány kis csapata feltámad, és két olyan gólt lő, amit felsőbb osztályokban is a hét góljának szokás választani. Változó intenzitású játéknál szabadrúgást kaptak a vendégek. Dunai kapus felállította a sorfalat, ami teljesen hatástalannak bizonyult, mert a labdát akadálytalanul és olyan elementáris erővel verték be a felső léc alá, hogy esélye sem volt beleérni. Itt némi vita alakult ki a védelem és a kapus között a sorfal felállításának minőségéről, de a vendégek sietősre vették a kezdést, mert érezték a döntetlen szagát a levegőben szállni, így nem maradt idő visszajátszásra és mélyebb elemzésre.

Az egyenlítés sem váratott magára sokáig. A második gól is olyan erejű volt, mint az előző, csak a másik oldalra érkezett. Dunai kapusnak ismét csak a helyszínelés maradt. Szemtanú akadt épp elég, csak többségük nem hitte el amit látott. A biztos győzelem percek alatt semmivé foszlott, és a hazai szurkolók már csak azért imádkoztak, hogy ne ússzon mindhárom pont. Szerencsére a mokányiak nem voltak telhetetlenek, visszavettek az iramból, és inkább a biztos egy pont megtartására törekedtek.

A meccs végeredménye iránti csalódottságot enyhítette a Pisze által levezetett tombolasorsolás, aminek a fődíja ezen a hétvégén egy kakas volt. Sokszor van úgy, hogy a meccsért talán nem is éri meg lejönni, de egy igazi, Pisze-féle sorsolás a harmadik félidő előtt még a legnagyobb zakót is feledtetni tudja a szentandrási szurkolók körében.

Borúzs Péter játékos edző (Okány): Az első félidőben két góllal elengedtük ellenfelünket, de a szezon legjobb játékával szereztünk egy pontot, de meg lehetett volna három is.

Varga László: 2:0 után lazára vettük a figurát, és ez megbosszulta magát.


{jomcomment}