Connect with us

Blog

Egyszer volt… hol van?!

101025nora

101025noraSzeretnék hinni benne, hogy az életünk el-elejtett szálait olykor újra felvehetjük. Régi barátságokba új életet lehelhetünk, régi szerelmek újra felizzhatnak, régi szenvedélyek újra felloboghatnak.

Nemrégiben egy barátnőmnél figyelhettem meg, ahogy egy régi barátsága új életre kelt. Komoly bűntudata volt amiatt, hogy azt a barátságát elhanyagolta, de mindig azzal csillapította lelkiismeret-furdalását, hogy annyi a dolga, annyira elfoglalt, hogy nincs rá ideje és talán a másik is sokat dolgozik. Elég béna kifogás volt, ezt meg is mondtam neki. Azonban az élet mégiscsak úgy alakította, hogy újra egymás mellé sodródtak, és lassan felvették régen szunnyadó barátságuk fonalát.

Hihetetlen, hogy a lelki kötődések micsoda próbákat tudnak kiállni! Egy vékonyka, láthatatlan fonál eltéphetetlennek bizonyul sok-sok év után is. Évekkel később is ott tudták folytatni a beszélgetést, ahol anno abbahagyták. Mintha mi se történt volna! Mindig meglepődöm ezen, amikor manapság a klasszikus kapcsolatok annyira megváltoztak, szabadabban átjárhatók, lazábbak a kötöttségek, kötődések, ha egyáltalán vannak. Mégis: vannak olyan dolgok, amelyek kiállják az idő próbáját, sőt, erősebbek lesznek. Mintha a „hanyagolás” még jót is tenne nekik, valahogy úgy, ahogy a mézes tésztát is egy éjszakán át pihentetjük. Kell bizonyos kapcsolatoknak ez a magányos tetszhalottság. Azt hisszük, hogy elveszett, vége, de csak téli álmát alussza, és új erőre kap. Jobban értékeljük, jobban vigyázunk rá, amikor újra visszakapjuk. Olyan ez, mint amikor a velünk megtörtént események beépülnek a személyiségünkbe: kellenek, mert különben nem azok lennénk, akik vagyunk

De minden esetben megéri a fáradozást a régen volt kapcsolatok újraélesztése? Kétségtelen, hogy nem mindennapi izgalmakat kínál, régi emlékek idéződnek fel, rég elveszettnek hitt érzések ébrednek újra. De olyan is van, amikor az emlékek már megszépítik azt, ami volt. Egyszerűen tilos felnyitni a hetedik ajtót, mert sokkal többet fizetünk érte, mint Judit: az illúzióinkat veszítjük el.  

Bármilyen ostobaság is, de görcsösen, irreálisan ragaszkodunk az illúzióinkhoz. Legalább annyira, mint a rossz tulajdonságainkhoz. Megmagyarázhatatlan ez a kötődés, józanésszel fel nem fogható, de miért is kéne a rációt minden titoknál érvényesíteni? Miért nem fogadjuk el, hogy vannak dolgok, amelyek úgy jók, ahogy vannak? Miért akarjuk, hogy minden titokra fény derüljön?

Azt hiszem, meg kell tanulnunk elengedni. Elengedni tárgyakat, érzéseket, embereket, lehetőségeket, ideákat, illúziókat is akár.

Legfeljebb évek múltán újra visszatérnek hozzánk, és addig is a lelkiismeret-furdalásunkat csillapíthatjuk azzal, hogy ha nem is találjuk meg újra őket, emlékként még megmaradnak nekünk.

Nóra

Up Next:

A vadbarom

Don't Miss:

Hangok az éterben

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect