Connect with us

Blog

Jelenetek egy öreg mackós házasságából

101108nora

101108nora– Gyerünk, csináld már! Igyekezz!
– Most megint mi a bajod?! Azt mondtam, hogy figyeld jön-e valaki, ne idegesíts, mert elbaltázom és kezdhetem elölről!
– Jól van, na. Csak ideges vagyok. Még sosem csináltam ilyet.Egyszer ezt is el kell kezdeni, nem?
– Ha-ha, nagyon jó vicc. Nem is tudom… össze vagyok zavarodva egy kicsit. Biztos nem lesz ebből baj?
– Tudod mi a legnagyobb baj? Az, hogy gondolkodsz. Túl sokat. Nem kéne. Egyáltalán nem kéne.
– Köszi. Nagyon köszönöm! Ha ilyen ostobának tartasz, akkor nem engem kellett volna felkérned erre a feladatra, hanem a Dinit. Ő már csinált ilyet, évekig együtt dolgoztatok. Különben is hol van ő most?
– Jól van, jól van, nehogy megsértődj már! Tudhatná, hogy Dini Szegeden van, Csillag-túrázik. Mostanában nagyon érzékeny vagy, régebben nem voltál ilyen.
– Persze, hogy nem voltam ilyen, te se csináltál ilyeneket korábban. Ezt nem tagadhatod. Hát csoda, hogy egy kicsit összekuszálódtak a dolgok?
– Haladni kell a korral, ezt te is tudod!

– Ja, persze! Te és az a fene nagy szakmai önérzeted! Komolyan a sírba viszel a „profizmusoddal”!
– Azt hittem neked tetszik!
– Hogy micsoda? Nekem tetszik???? Ember, meg vagy te őrülve? Csak azt ne mondd, hogy ezzel az egész cirkusszal nekem akarsz imponálni!
– Miért? Olyan nagy baj volna, ha nálad akarnék bevágódni egy kicsit jobban?
– Ne kacsingass, ne kacsingass, mert olyat teszek, hogy megbánod! Komolyan felmérgeltél. Dühös vagyok rád, nagyon.
– Jól van, jól van, nem kell mindent egyből mellre szívni. Mellesleg megjegyzem, van hová…
– Ne röhögj, ne röhögj barátocskám, mert megbánod!
– Mi az? Csak nem fenyegetni akarsz? Ahhoz korábban kéne felkelned, kisanyám,  hogy engem megijessz!
– Korábban? Még ennél is? Tudod te egyáltalán, hogy mennyi az idő?
– Asszem úgy hajnali 2 óra 8 perc lehet.
– Pontosan. Honnan van neked ilyen jó időérzéked?
– Tudod, Vácon volt egy ilyen kis játékunk, ezzel múlattuk az időt.
– Mértétek, számoltátok az időt?
– Persze. Miért ne? Elvégre volt időnk bőven. Egyebünk se volt.
– Néha megrémítesz. Komolyan.
– Te! Tartsd jól azt a lámpát, ne remegjen, különben tönkre megy a szemem!
– Még hogy tönkremegy! Na hiszen…! Nekem holnapra, pontosabban mára olyan táskáim lesznek a szemem alatt, hogy nem leszek képes eltakarni a púderrel. Sosem bírtam az éjszakázást. Szegény anyám is megmondta, hogy időben kell lefeküdnöm, különben olyan hajszoltnak nézek ki.
– Anyám!
– Nem, az enyém!
– Nem úgy értem, te dinka! Ez olyan dögnehéz, mint a sár!
– Hja, kérem! Te választottad, nem hallgattál rám! Én a kisebbikkel kezdtem volna. Most már viseld a következményeket!
– Ha nem hagyod abba ezt a kispolgári sértettséget, és a „Na ugye, én megmondtam!”- lemezt, akkor komolyan itt hagyok mindent és csinálj, amit akarsz! Sőt, olyat teszek, hogy neked kell viselni a következményeket! Szó szerint!
– Oké, oké, csak igyekezz már, mindjárt megfagyok! Olyan hideg van, hogy lassan jégcsapok nőnek az ujjaim helyén.
– Várj, hopp! Meg is van. Ez az!!! Gyere a papához gyönyörűségem!
– Hagyd abba ezt a hülye édelgést! Sosem állt jól! Férfiatlan!
– Mondd csak, olyan nagy kérés lenne, hogy egy kicsit velem együtt örülj? Hát csoda, ha az idegeim lassan kezdik felmondani a szolgálatot? Életveszélynek, közvetlen életveszélynek teszem ki magam nap, mint nap, és még csak egy kicsit se örülsz velem a sikereimnek? Hát csoda, ha kezdek néha kivetkőzni magamból? Asszony, szedd össze magad, és örülj! Sikerült! Megcsináltuk!
– Én majd csak akkor fogok örülni, ha már otthon leszünk a jó melegben. Biztos tüdőgyulladást fogok kapni.
– Hát most már lesz miből kifizetni a gyógyszert, az biztos. Ha-ha.
– Ha-ha, nagyon vicces. Gyerünk már, igyekezz! Menjünk már végre haza.
– A táska nálad van?
– Igen, tedd bele a cuccot és pucoljunk!
– Jól van, itt van, tessék. Jól rögzítsd, nehogy gyanús legyen!
– Gyanús? Szerinted az nem gyanús ennyi idősen terhesnek kiadni magam?
– Miért? Nem vagy te még olyan öreg!
– Kösz szépen, lehetnél egy kicsit tapintatosabb is. Tudod milyen érzékenyen érint az idő múlása.
– Na nehogy most kezdjél el érzékenykedni. Nyomás, menjünk!
– Nem!
– Micsodaaaa?
– Jól hallottad: nem!
– Mi van? Itt akarsz maradni? Bármikor erre jöhet az éjjeliőr! Ne csináld már!
– Nem! Addig nem, amíg nem kérsz bocsánatot. Minimum! De igazán le is térdelhetnél. Nagyon megbántottál!
– Asszony, ne idegesíts! Itt állunk a buli kellős közepén, megvan a cucc és te most akarsz lelkizni???? Hát csoda, ha őszül és hullik a hajam???? Elég volt, gyerünk, majd otthon megbeszéljük.
– Nem! Addig nem, amíg bocsánatot nem kérsz. Megmondtam. Gyerünk, hallgatlak.
– Hát én mindjárt megőrülök!!! Te az életemre törsz! Meg akarsz ölni, vagy mi van? Komolyan kezd hiányozni Vác, ott legalább nyugtom volt… Jaj, istenem, azok a régi szép idők!
– Most nosztalgiázol, vagy mi van?
– Tudod mit? Ha ez kell ahhoz, hogy végre elhordjuk magunkat innen, akkor itt van, tessék, letérdelek eléd, és bocsánatot kérek tőled, amiért megbántottalak, csak menjünk már, mindjárt jöhet valaki!!!
– Ez így nem jó, nem volt benne egy őszinte szó sem, nagyobb átéléssel és őszintén. Gyerünk, megy ez neked jobban is.
– Édes atya úristen! Hát mivel érdemeltem én ezt ki?! Mit tettem, hogy ezzel kell bűnhődnöm!
– Soroljam…?
– Na idefigyelj, te megátalkodott teremtés, te asszonyok szégyene…
– Szerinted ezzel eléred a kívánt hatást?
– Ne szakíts félre a szerelmi vallomásban!
– Ja? Hogy ez egy szerelmi vallomás akar lenni? Nem mindennapi az már biztos!
– Ne légy cinikus, azzal dolgozom, amim van!
– És te arra büszke vagy?
– Ha jól emlékszem, eddig még nem panaszkodtál arra, amim van! Amit nyújtani tudok!
– Hát, nyújthatnád még egy kicsit…ami azt illeti.
– Micsoda? Azt akarod, hogy bocsánatot kérjek tőled, éppen szerelmet vallok neked, itt és most és te a férfiasságomra panaszkodsz? Hát miféle nő vagy te?
– Olyan, amilyet te pont megérdemelsz!
– Na látod, ez igaz! Megérdemellek! De te is engem, ezt ne feledd!
– Feledni? Hát lehet ezt feledni?
– Asszony, szeretlek, ezt jegyezd meg. Lehet, hogy nem mondom túl gyakran, de attól ez még így igaz.
– Én is szeretlek, macikám! Gyere, ölelj meg, csókolj meg!
– Csak nem itt akarod csinálni a rumli kellős közepén?
– Miért? Nincs itt senki!
– De hát ITT?
– Miért ne? Régebben nem voltál ilyen válogatós! Emlékszel? A parkban a tuják mellett a kis réten, meg az alkóvban a mamáéknál, meg …
– Jó, jó, nem kell felsorolni mindent. De csodás volt, az biztos. Tudod mit? Ha most innen, most és azonnal haza megyünk, akkor beleülünk egy kád forró vízbe, és együtt visszaidézzük azokat a régi szép időket! Mit szólsz?
– Háááát, nem hangzik rosszul! És lesz gyertya is?
– Persze, és ha akarod, akkor útközben szerzünk virágot is, csak menjünk már!
– És reggel ágyba hozod nekem a kávét?
– Igen, igen, és veszek neked croissant-t is, csak menjünk már!!!
– Rendben, gyerünk. Mire vársz még?
– Nézz ki, hogy tiszta-e a levegő!
– Oké, minden oké, egy lélek sincs itt.
– Rendben, gyerünk!
– Elraktál mindent? A kis fúrót is? Nem akarom megint előadni azt a színdarabot, amit a múltkor, hogy visszaszerezhesd a kedvenc szerszámodat!
– Ne aggódj már annyit, megvan minden! A te kedvenc szerszámod is… he-he!
– Disznó! Neked most is ezen jár az eszed?
– Miért? Neked nem? Na, nyomás anya, haza kell érnünk, mire a gyerekek felébrednek.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2010. november
h k s c p s v
« okt   dec »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kategóriák

Friss

Connect