in

Piramis a pinceklubban

101123piramis

101123piramis2009-ben 3 régi és 2 új taggal újraalakult a Piramis együttes Piramis Plusz néven. Az eredeti tagok közül Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos mellett az ex ossiános Vörös Gábor és az ex manhattanes Nyemcsók János „Csoki”, aki Kondoros szülötte alkotja az új formációt. A 75-ös Piramisból Som Lajos és Révéesz Sándor maradt ki. Utóbbi ex piramisos helyére került földink, akinek hangja nagyon hasonlít elődjére. A sajtótájékoztatón is ő vitte a szót. Mint elmondta, 33 évet várt arra, hogy a Piramis énekese lehessen. Amikor megjelent egy-egy lemez kedvenc együttesétől, akkor ő napokig nem ment iskolába, hanem tanulta a dalszövegeket. Számára csak egyetlen együttes létezett, a Piramis. Türelme meghozta gyümölcsét, és 2008-ban megvalósult gyermekkori álma. Boldog, hogy olyan együttesben játszhat, ami egymás után következő öt napon meg tudta tölteni a Sportcsarnokot.

Az együttes túl van 100. koncertjén. Játszottak tízezres közönség előtt és klubokban is. A szarvasi klub kicsinységén meglepődtek, mert ilyen kicsiben még nem játszottak.

Ahogy azt Gallai Péter elmondta, csak régi számokat játszanak, mert mint az több párhuzamos életutat bejáró zenekarnak, amelyik kiad évente új lemezt, azoknak is a sikert a régi számok hozzák.  Ráadásul manapság patikamérlegen kell mérni egy sikerdal összetevőit, állítja Köves Miklós, és véleménye szerint nem éri meg a befektetést. Régen nem azon kellett gondolkodni, hogy mi az eladható, hanem megírták a dalt és kész. Závodi János véleménye szerint megerőszakolni nem tudják magukat, csak azt tudják játszani, ami bennük van. Szerencsére.

A koncertek létszáma nagyon sok mindentől függ. A legújabb ellensége a klubéletnek a Megasztár és az X faktor. Pesten is ki vannak halva alattuk az utcák, itt is kíváncsian várják, hogy hányan teszik le a távirányítót, hogy eljöjjenek a Piramis Plusz koncertjére. Sajnos az X faktor többeket a tévé elé ragasztott, volt még hely a pinceklubban, ahol az együttes legnagyobb számait hallgathatta meg a nagyérdemű a kezdetektől egészen az Erotikáig, amit az együttes felbomlása miatt már koncertturnén nem adtak elő.

Az klubban már melegített az előzenekar, az Üzletembers, ami egy tribute zenekar, de nem csak egy együttesre szakosodtak, hanem a világhírű rockbandák – ZZ Top, Led Zeppelin, Gary Moore, Nazareth… – legjobb zenéit vegyesen adták elő. A zenekar tagjai Hegedűs Tibor gitár, Zsoldos Tamás basszusgitár, Cserép Gyögy gitár és Bazsó Jozsó dobos mellé Magyarország egyik legjobb blueshangjának tulajdonosa, Kyru társul. Aki hallotta zenélni és énekelni őket, hallhatta, hogy nem túlzás. Nem véletlenül lesznek ott az előzenekarok között december 26-án a Petőfi Csarnokban a giga Piramis Plusz koncerten.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

city_grill_468

A City Grill Gyorsétterem menüajánlata

101123fizetes

Mennyit keresnek a képviselőink?